FRISSÍTVE – Liga 1: az utolsó pillanatban mentett pontot a Sepsi OSK


-A A+

Az utolsó pillanatban szerzett góllal mentett pontot a Sepsi OSK az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 4. fordulójának vasárnap esti meccsén. Ezzel a sepsiszentgyörgyi csapat negyedszer játszott döntetlent a 2019–2020-as szezonban.

A háromszéki csapat az első félidő végéhez közeledve szerezte meg a vezetést a Gheorghe Hagi együttese ellen, de nem sokkal a szünet után fordítani tudott a konstancai gárda: a múlt idény kupagyőztese – s a mostani listavezető – öt perc alatt fordította a maga javára az eredményt.

Már-már úgy tűnt, hibátlan marad a Viitorul eddigi bajnoki mérlege, de a mérkőzés ráadásperceiben, az utolsó hazai akciónál Rachid Bouhenna fejes góllal mentett egy pontot a hazaiaknak. A gólöröm hevében László Csaba, a székelyföldiek trénere berohant a pályára, amiért a játékvezető piros lapot mutatott fel neki. Az edző utóbb sajnálatát fejezte ki, amiért egy ilyen meggondolatlansági miatt állították ki – mint mondta, még soha nem kapott piros lapot.

Liga 1, 4. forduló: Sepsi OSK–Viitorul 2–2, gólszerzők: Carnat (37. p.), Rachid Bouhenna (90+4. p.), illetve Ciobanu (47. p.), Eric (52. p., tizenegyesből).

A negyedik játéknapon magára találta a Dinamo: fővárosi alakulat nemcsak első győzelmét, hanem első góljait szerezte meg az újonc Clinceni elleni diadal során. A bajnoki címvédő kolozsvári CFR félidői hátrány után kiütötte Târgoviștén a másik újonccsapatot (a szívproblémái miatt sokáig távol maradt Țucudean góllal tért vissza a CFR-be), a nagyszebeniek pedig némi meglepetésre legyőzték a craiovai Universitateát.

FRISSÍTÉS: Hétfő este a legutóbbi bajnoki ezüstérmes FCSB kikapott Giurgiuban az Astrától, a Voluntari és a iași-i Politehnica pedig gólmentes meccset játszott.

További eredmények: Dinamo–Clinceni 4–2, Chindia–CFR 1–4, Hermannstadt–Craiova 2–1, Botoșani–Gaz Metan 1–1, Astra–FCSB 2–1, Voluntari–Iași 0–0. Az állás: 1. Viitorul 10 pont (11–4-es gólarány), 2. CFR 10 (10–3), 3. Craiova 9, ... 8. Sepsi OSK 4 (3–3), 9. FCSB 4 (5–7).







EZT OLVASTA MÁR?

X