Futsal: Görögországban kezdi a szezont a csíkszeredai Imperial Wet


-A A+

Bajnokok Ligája-selejtezővel kezdődik az új idény a csíkszeredai Imperial Wet futsalcsapata számára. A romániai bajnokság előző győztese Görögországban lép pályára, ahol a házigazda görög, az ír és a svájci bajnokkal csap össze. A csapat hazaérkezése után Szuperkupa-döntő vár a csíkiakra, majd szeptember 7-én útjára indul a labda a hazai első osztályú teremlabdarúgó-bajnokságban is.

Elutazott Görögországba az Imperial Wet futsalcsapata. A csíkszeredai bajnokcsapat a következő napokban Athénban fog pályára lépni a futsal Bajnokok Ligája egyik selejtezőcsoportjában. A szerdán kezdődő mérkőzés-sorozat tétje a következő csoportkörbe jutás lesz, Athénban a négyből egyetlen csapat vívhatja ki a további küzdelmek lehetőségét.

A csapat az ír bajnok Blue Magis FC Dublinnal kezd szerdán, csütörtökön a svájci első Futsal Minerva következik, majd szombaton a házigazda AEK Futsal Athén ellen zárják a csoportmeccseket.

A cél a továbbjutás

A nyár folyamán több új játékost is igazoló székelyföldi gárda célja egyértelműen a továbbjutás. Ezt erősítette meg a Maszolnak Görbe Walter, a csapat tulajdonosa is, akit Görögországban értünk utol telefonon.

Görbe elmondta: jó felkészülésen van túl a csapat, az új edzővel egy hónapja dolgoznak együtt és már most látszik, hogy a tavalyinál is ütőképesebb, gyorsabb gárda alakul. Sokat segített a felkészülésben, hogy két hétig a csapattal dolgozott a Barcelona erőnléti edzője is, ennek a közös munkának az eredménye, hogy elkerülték a játékosokat a sérülések, mindenki teljes mértékben egészséges és készen áll a következő időszakok kihívásaira.

A Bajnokok Ligája selejtezőjével kapcsolatosan a klubvezető elmondta: egyértelműen a továbbjutás a cél, bár felkészült ellenfelekkel néz szembe a csapat, de ezt a kört mindenképpen szeretnék sikerrel venni. Görbe Walter kiemelte: hibázási lehetőség nincs, a mérkőzéseknek nincs visszavágója, mindhárom meccsen maximális teljesítményre lesz szükség. Továbbjutás esetén a következő csoportkörben várhatóan sokkal erősebb ellenfelekkel nézne szembe a székelyföldi csapat, ezért további erősítést terveznek: szeptemberben egy újabb, korábban a nagynevű Szpartak Moszkvában is megfordult brazil játékos érkezhet.

A bajnokság a legfontosabb

Az athéni selejtező után közvetlenül honi tétmérkőzés vár az Imperial Wetre: szeptember 4-én Buzăuban Szuperkupa-döntőt játszanak a Dunărea Călărași ellen, hogy aztán három nap múlva szintén a havasalföldi csapat ellen kezdjék a bajnokság küzdelmeit.

Görbe Walter a csapat célkitűzéseivel kapcsolatban elmondta: természetesen szeretnék minden küzdelemben megállni a helyüket, azaz megnyerni a Szuperkupát, minél tovább jutni a Román Kupában, és a lehető legelőkelőbb helyen végezni a bajnokságban is. Ugyanakkor a klub tulajdonosa úgy fogalmazott, hogy a csapat számára a legfontosabb a bajnokság, elsősorban a bajnoki címüket szeretnék megvédeni.

Új edző és új játékosok a csapatnál

Augusztus első napjaiban érkezett az Imperial Wethez a spanyol Sito Rivera vezetőedző, aki az elmúlt közel egy hónapban igyekezett ütőképes csapatot formálni Csíkszeredában. A volt magyar és román szövetségi kapitány az Imperial Wet Facebook-oldalának adott interjújában elmondta: a felkészülés során gondot okozott, hogy nem találtak megfelelő ellenfeleket edzőmérkőzések lejátszásához, így összesen két tesztmeccsel a lábakban vágnak neki a Bajnokok Ligája selejtezőjének.

Az edző ugyanakkor bízik az elvégzett munka minőségében, elégedett a játékosok hozzáállásával és egyértelműen továbbjutást vár az athéni selejtezőkörből.

Jelentős változásokon ment keresztül az Imperial Wet játékoskerete is. Érkezett a sokszoros román válogatott Adrian Pânzaru, aki a legutóbbi négy évben Déván játszott. Temesvárról tette át a székhelyét Csíkszeredába a brazil Savio Valadares, akit 2018-ban az év teremlabdarúgójának választottak Romániában. Csíkszeredában folytatja a fiatal székely tehetség, Hadnagy István, aki az FK Székelyudvarhely saját nevelésű játékosa, valamint a szerb válogatott Marko Pršić és a brazil Bruno Gomes is. Velük együtt 16 fős játékoskerettel vág neki a csapat az új szezon kihívásainak.

Érdekesség, hogy a Bajnokok Ligája küzdelmeiben a csapat Imperial Wet helyett Futsal Klub Csíkszereda néven fog szerepelni, ugyanis az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szabályzata értelmében tilos névadó szponzort megjeleníteni a csapat nevében.

Bajnokok Ligája selejtező, Athén, 1. forduló, szerda: Futsal Klub Csíkszereda–Blue Magic FC Dublin, Futsal Minerva–AEK Futsal Athén; 2. forduló, csütörtök: Futsal Minerva–Futsal Klub Csíkszereda, AEK Futsal Athén–Blue Magic FC Dublin; 3. forduló, szombat: Blue Magic FC Dublin–Futsal Minerva, AEK Futsal Athén–Futsal Klub Csíkszereda.

Szuperkupa döntő, szeptember 4., Buzău: Imperial Wet–Dunarea Călărași (18.00). Az első osztályú futsal-bajnokság 1. fordulójának párosítása (szeptember 7.): Dunărea Călăraș–Csíkszeredai Imperial Wet, Temesvári Informatica–Galaci United, Kolozsvári Clujana–Székelyudvarhelyi FK, a Dévai Autobergamo szabadnapos.








EZT OLVASTA MÁR?

X