Legyőzte a döntőben Serena Williamset: a kanadai-román lány nyerte a US Opent
A kanadai Bianca Andreescu nyerte meg a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női egyes versenyét, mivel a szombati döntőben két szettben legyőzte a 23-szoros Grand Slam-bajnok Serena Williamset.
A hatszoros US Open-bajnok Serena Williams tizedik US Open-fináléjára készülhetett, legutóbb tavaly jutott el a végjátékig, amikor egy indulatoktól fűtött mérkőzésen kikapott a japán Oszaka Naomitól. Az open éra - a profik 1968-as beengedése óta - legidősebb női GS-döntőse 37 évesen 24. GS-trófeájára hajtott, amellyel utolérte volna az örökrangsor élén álló ausztrál Margaret Courtot. A 102. New York-i győztes meccsével egyben megelőzte volna a szintén amerikai Chris Evertet, akivel eddig társbérletben vezette a ranglistát.
Az idei tornán eddig csak egy szettet vesztett Williams - aki két éve már édesanya - 33. GS-fináléjában lépett pályára az Arthur Ashe Stadionban, míg a román származású Bianca Andreescu eddigi legjobb eredménye négy főtáblás szereplésen a második forduló volt GS-versenyeken.
A 19 éves kanadai még meg sem született, amikor Serena Williams már US Open-bajnoknak mondhatta magát 1999-ben. Az amerikai az elmúlt három GS-döntőjét ugyanakkor elbukta, és a világranglistán 15. Andreescu mellett szólt az is, hogy legutóbb a Roland Garroson vesztett mérkőzést - amikor nem tudott kiállni második fordulós találkozójára -, illetve hogy az idén mind a hét meccsét megnyerte top 10-es riválisai ellen.
A két döntős eddig egyszer találkozott egymással: egy hónapja az amerikai sztár 3:1-es hátrányban, derékproblémák miatt feladta a torontói finálét, így a kanadai tinédzser emelhette a magasba pályafutása második serlegét.
Második összecsapásukon Williams idegesen kezdett, és két kettős hibával rögtön elbukta az adogatását, amire előzőleg a nyolcaddöntőben volt példa. A New Yorkban eddig két szettet vesztett Andreescu bátor játékkal tartotta a brékelőnyt - az ő szempontjából 0-10 volt a rontott ütések aránya -, sőt, öt labdája volt az 5:2-höz. Az újabb brék aztán már a szettjébe került az amerikainak, egy kettős hibával ugyanis 44 perc után riválisáé lett a nyitójátszma.
A folytatásban a hazai kedvenc tovább bizonytalankodott, sorra csapta a hálóba a labdákat, és az újabb kettős hibával megint elvesztette a szerváját. Ezúttal viszont sikerült rögtön visszabrékelnie, csakhogy a rendkívül stabil Andreescu ismét lépéselőnybe került (3:1). A Torontóban élő teniszező 4:1-nél is elvette Williams adogatását, aki ekkor már megroppanni látszott, és kétségbeesett arccal járkált a labdamenetek között.
Andreescu 5:1-nél meccslabdáról váratlanul elvesztette a szerváját, nagy fordulat következett, és a hullámvölgyből kilábaló amerikai 5:5-re felzárkózott. A kanadai játékos komoly küzdelem árán ekkor már hozta a szerváját, majd fogadóként a harmadik mérkőzéslabdáját értékesítve nyert. A találkozó 1 óra 40 percig tartott. Andreescu pályafutása harmadik trófeája mellé 3,85 millió dollárt kapott.
- 34917 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34919 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34919 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34920 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34922 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34922 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni