Erste Liga: száz százalékos maradt Magyarországon a Sportklub
A vártnál némileg nehezebben, de legyőzte a Vasas csapatát is, így mindhárom magyarországi meccsét megnyerte a Csíkszeredai Sportklub a második kiszállásán. A kék-fehérek hátrányból fordították maguk javára a mérkőzést.
Nem illetődtek meg a Vasas fiatal játékosai a ligát vezető Csíkszeredától és bátran kezdték az első harmadot. A Csíkszereda nem találta a ritmust, körülményesen építkeztek, eleinte mégis a Vasas hálóőrének, Szeles Martinnak akadt több dolga a kapuban. A harmad felénél érkezett az első emberelőny, Belov két perces büntetése nyomán támadhatott létszámfölényben a Vasas. Tette mindezt eredménytelenül, ahogy a negyed óra játék után érkező első Szeredai előny sem tartogatott nagy izgalmakat. A játék képe alapján egyáltalán nem tűnt meglepetésnek a gól nélküli első harmad.
A második harmadot agilisabban kezdte a csíkszeredai gárda, a játékrész elején Taratukhin rontott ziccerben. Hamar magára találtak a piros-kékek és Adorjánnak kellett bravúrral közbeavatkoznia. 28 perc elteltével ismét Taratukhin, egy perccel később Fodor hagyott ki nagy helyzetet. A 31. percben pedig némi meglepetésre megszerezte a vezetést a Vasas: ez kivédekezett emberhátrány után egy harcosan megjátszott korongból Szalma lőtt Adorján kapujába (1-0).
A bekapott gól hatására felébredt a Csíkszereda, a Vasas vezető találatát követő hat és fél percben háromszor terhelték meg az egyébként kitűnően védő Szeles kapuját. Rokaly kezdte a szeredai gólgyártást, aki a harmadik kék-fehér emberelőnyt váltotta gólra gyönyörű egyéni megmozdulás után (1-1). A 36. percben Shalla fonák-találatával már csíki előnyt mutatott az eredményjelző, bántóan üresen maradt a kanadai a hazai kapu előtt, ez pedig a pont-táblázatot vezető játékos esetében nagy könnyelműségnek bizonyult a Vasas részéről. Fokozta a nyomást a Csíkszereda, McLean előbb csak ijesztgette Szelest, a következő szituációban azonban nem kegyelmezett, 1-3-ra alakítva az eredményt a 37. percben. Horváth kiállítása miatt emberhátrányban töltötte a harmad utolsó két percét a Szereda, a játékrész utolsó momentuma mégis Salló kihagyott ziccere volt.
Nem adta fel a Vasas, a befejező harmadban is hozták a harcos, megalkuvás nélküli játékukat. Eközben a Csíkszereda sem tétlenkedett, nagyszámú lövéssel tartották állandó tűz alatt Szeles kapuját. A harmad felénél közelebb zárkózott a hazai csapat: Láday hibája után kettő az egyben törhetett kapura Rafaj és Turbucz, végül utóbbi helyezte be a Vasas második gólját (2-3).
Az addig is jó iramú meccs tempójára még rátettek egy lapáttal a felek, a Vasas harcolt az egyenlítésért, közben a Sportklub játszotta a saját játékát. A vége előtt négy perccel Becze gondoskodott arról, hogy ne legyen igazán izgalmas a meccs hajrája, egy kipattanót helyezett Szeles hálójába a Szereda húszasa (2-4). Száz százalékos teljesítménnyel térhet tehát haza a Csíkszereda a második magyarországi turnéjáról, legyőzve mindhárom ellenfelükett 9 ponttal a zsebükben ülhettek fel a székely játékosok a Csíkszeredába tartó buszra.
Vasas Jégcentrum, 200 néző
Schiller-Vasas HC – Csíkszeredai Sportklub 2-4 (0-0, 1-3, 1-1)
Gólszerzők: Szalma (31.p.), Turbucz (50.p.), ill. Rokaly Sz. (33.p.), Shalla (36.p.), Mclean (37.p.), Becze (57.p.)
Kapura lövések száma: 30-45
Kiállításpercek: 8, ill. 6 perc
- 34915 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34917 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34917 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34919 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34920 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34920 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni