Európa Liga: „személyvonatként” is célba ért a CFR


-A A+

Idegenben aratott egyaránt 1–0-s győzelmet a Kolozsvári CFR és a Ferencvárosi TC is a labdarúgó Európa Liga csoportmeccseinek 3. fordulójában: a román bajnokcsapat a francia Rennes, a magyar címvédő az orosz CSZKA otthonában nyert – nem kevés szerencsével.

Soha jobb kezdést! – gondolhatták a kolozsvári játékosok, amikor Traore kiugrásánál a hazaiak hálóőre, Mendy elkaszálta a CFR-csatárt, a játékvezető pedig a szabadrúgáson kívül piros lappal is büntette a francia csapatot. Az 5. percben emberelőnybe került a vendégegyüttes, a szabadrúgásból pedig Deac „avatta fel” a mindössze 16 éves cserekapust, Bonet-t (0–1).

Djokovic és Deac révén a 22., illetve a 24. percben is növelhette volna előnyét a CFR, a kihagyott ziccerek után viszont a másik oldalon Boli szabálytalanul állította meg a 16-oson belül Hunout, így 11-eshez jutott a Rennes. Mázlijuk volt azonban a látogatóknak, mert Niang a kapu mellé lőtte a büntetőt...

CFR-helyetekkel folytatódott az első félidő, majd térfélcsere után rögtön tovább fogyatkoztak a hazaiak: Camavinga utolsó védőként szabálytalankodott Omranival szemben, így már csak nyolc mezőnyjátékosa maradt a francia csapatnak. Ehhez képest a hazaiak uralták a folytatásban a játékot, a CFR nem veszélyeztette a hazaiak kapuját, sőt Susic a 82. percben megkapta a második sárga lapját, így a kolozsváriak is egye emberrel kevesebben fejezték be a játékot, amelynek a végét szó szerint kibekkelték.

 

A „vasutasok” begyűjtötték a három pontot, de a meccs végén Dan Petrescu vezetőedző elégedetlen volt játékosai – főleg második félidőbeli – teljesítményével. Mint mondta, ha a többi meccsen is így játszanak, esélyük sem lesz a pontszerzésre, nemhogy a két továbbjutó hely egyikének a megszerzésére.

Tény, hogy a hazai bajnokságban magabiztosan vezető CFR nem emlékeztetett „gyorsra”, inkább döcögő személyvonatra....

E-csoport: Rennes–Kolozsvári CFR 0–1, gólszerző: Deac (9. p.). Celtic Glasgow–Lazio 2–1, gólszerzők: Christie (67. p.), Jullien (89. p.), illetve Lazzari (40. p.).
1. Celtic 3 2 1 0 5–2 7
2. CFR 3 2 0 1 3–3 6
3. Lazio 3 1 0 2 4–5 3
4. Rennes 3 0 1 2 2–4 1

November 7-én: CFR–Rennes, Lazio–Celtic.

Fradi-győzelem Moszkvában

A Ferencváros 1–0-ra nyert a CSZKA Moszkva otthonában: a magyar bajnokcsapat közel 15 év után győzött újra csoportmeccsen a nemzetközi kupákban, akkor az UEFA-kupa csoportkörében a Hearts vendégeként diadalmaskodott ugyancsak a 1–0-ra.

Közel sem fogadta telt ház a csapatokat, a 30 ezer néző befogadására alkalmas VEB Aréna székeinek nagyjából a negyede üresen maradt az összecsapásra, pedig kellemes időjárás, 11 Celsius-fok fogadta az együtteseket.

Az első negyedóra nyugodt labdázgatását követően Dibusznak kellett bemutatnia az első nagy védést, majd a szöglet után a ferencvárosi védelem kis híján összehozta a vezető gólt az oroszoknak. Ezt követően beszorult a magyar bajnok, mégis majdnem előnybe került, miután egy „vakon" előre vágott labdára Tokmac tökéletes ütemben csapott le, ziccerben azonban a bal kapufa mellé passzolt. A szünetig egyértelműen a moszkvaiak akarata érvényesült, sokszor 7-8 fehér mezes is a saját 16-osán belül vagy annak előterében védekezett. A moszkvaiaktól Ahmetov a 23. percben a kapufát találta el, majd egy kontra után Vlasic, nem sokkal a félidő vége előtt pedig Sigurdsson is ziccert rontott.

A második játékrész első tizenöt percét mintha átaludták volna a csapatok, majd újra Dibusznak kellett kétszer is bravúrt bemutatnia. A Ferencváros Sigér lövésével „jelentkezett be", majd egy újabb óriási hazai lehetőség maradt ki.

A hajrában próbálta fokozni a nyomást a moszkvai gárda, de nem járt sikerrel, sőt a Ferencváros két cserejátékosa, Isael és Varga Zubkov közreműködésével összehozta a Ferencváros vezető gólját, a 86. percben esett találat pedig eldöntötte a három pont sorsát.

 

Ez a siker 570 ezer eurót jelent a magyar klubnak.

H-csoport: CSZKA Moszkva–Ferencváros 0–1, gólszerző: Varga R. (87. p.). Ludogorec–Espanyol 0–1, gólszerző: Campuzano (13. p.).
1. Espanyol 3 2 1 0 4–1 7
2. Ludogorec 3 2 0 1 8–2 6
3. Ferencváros 3 1 1 1 2–4 4
4. CSZKA 3 0 0 3 1–8 0

November 7-én: Ferencváros–CSZKA, Espanyol–Ludogorec.








EZT OLVASTA MÁR?

X