Nem jutott be Simona Halep a világbajnokság elődöntőjébe


-A A+

Nem jutott be Simona Halep az elődöntőbe a sencseni világbajnokság lila csoportjából, miután a csoportkör utolsó mérkőzésén 6:0, 2:6, 6:4 arányú vereséget szenvedett pénteken a cseh Karolina Pliskovától.

A csoport másik mérkőzésén Elina Szvitolina 7:5, 7:6 (10) -ra verte a Bianca Andreescu (Kanada) helyére belépő Sofia Kenint (USA), így a címvédő ukrán lány veretlenül jutott a szombati elődöntőbe. Harmadik mérkőzését is megnyerte pénteken a már elődöntős és címvédő Babos Tímea, Kristina Mladenovic páros is, és így ők is százszázalékos teljesítménnyel jutottak az elődöntőbe.

A 28 éves Halep (WTA 5.) 1 óra 43 perc alatt vesztett Pliskovával szemben (27, WTA - 2.) egy olyan meccsen, amelynek meglehetősen szokatlanul alakult az eredménye. Halep dekoncentráltan kezdett, amit Pliskova könyörtelenül kihasznált, és alig 20 perc alatt 6:0-ra leteniszezte a román játékost a pályáról.

A wimblendoni bajnok 0:2-vel nyitotta a második szettet, s bár Pliskova 2:2-re egyenlített, Halep remek játékkal 2:6-ra hozta a játszmát. A döntő szettben Halep ott folytatta, hol a másodikban abbahagyta: 0-2-re vezetett és 0-30-a volt Pliskova adogatásán, amikor valami megváltozott, és a cseh játékos 5 játékot nyert zsinórban és 5:2-re fordított.

Itt valami ismét megváltozott, Halep egymás után két játszmát megnyerve 4:5-ig hozta fel a szettet. Pliskova adogatása következett. Halep 0:30-ra vezetett, majd elveszített sorozatban négy labdát, így a döntő szett végeredménye 6:4 lett  a cseh lány javára.

Halep 1 ászt ütött és 6 kettőshibát követett el, Pliskova 2-5, míg azonban Karolina 31 ki nem kényszerített hiba mellett 28 nyerőt ütött, Simona a 30 ki nem kényszerített hibájához, csak 15 nyerőt tudott hozzátenni. Halepnek csak egyszer, 2014-ben sikerült kijutnia a csoportból a világbajnokságon, akkor döntőt játszott. A román lány a sencseni teljesítményéért 570 ezer dollárt és 500 WTA pontot kap.

A szombati elődöntőkben Ashleigh Barty (Ausztrália) Karolina Pliskovával (Csehország), Elina Szvitolina (Ukrajna) Belinda Benciccsel (Svájc) játszik.

A piros csoport eredményei:

  • Naomi Oszaka - Petra Kvitova 7:6 (1), 4:6, 6:4, Oszaka visszalépett
  • Ashleigh Barty - Belinda Bencic 5:7, 6:1, 6:2
  • Kiki Bertens - Ashleigh Barty 3:6, 6:3, 6:4 (Bertens Oszaka helyett)
  • Belinda Bencic - Petra Kvitova 6:3, 1:6, 6:4
  • Ashleigh Barty - Petra Kvitova 6:4, 6:2
  • Belinda Bencic - Kiki Bertens 7:5, 1:0, Bertens feladta

A lila csoport eredményei:

  • Simona Halep - Bianca Andreescu 3:6, 7:6 (6), 6:3
  • Elina Szvitolina - Karolina Pliskova 7:6 (12), 6:4.
  • Elina Szvitolina - Simon Halep 7:5, 6:3
  • Karolina Pliskova - Bianca Andreescu 6:3, Andreescu feladta, majd visszalépett
  • Elina Szvitolina - Sofia Kenin 7:5, 7:6 (10) (Kenin Andreescu helyett)
  • Karolina Pliskova - Simona Halep 6:0, 2:6, 6:4.

Az elődöntők párosítása:

  • Ashleigh Barty - Karolina Pliskova
  • Elina Szvitolina - Belinda Bencic

A női páros elődöntőben:

  • Babos, Mladenovic (magyar, francia) - Stosur, Suaj (ausztrál, kínai)







EZT OLVASTA MÁR?

X