Elkészült a jövő nyári foci-Eb menetrendje


-A A+

Bár a Nemzetek Ligája helyezés alapján kiérdemelt pótselejtezők révén kijutó csapatok kilétét csak jövő év március 31-én ismerjük meg, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) már elkészítette a 2020-as, 12 ország 12 városában megrendezésre kerülő Európa-bajnokság menetrendjét.

 Mint korábban írtuk, Magyarország és Románia is érdekelt a még kiadó négy hely egyikéért, viszont a sorsolás ugyanarra az ágra vitte őket, így csak egyikük lehet majd ott a kontinentális tornán.

 

A Marco Rossi vezette a magyar válogatottnak előbb idegenben kell legyőznie Bulgáriát 2020. március 26-án, ahhoz hogy öt nappal később a frissen felavatott Puskás Arénában megmérkőzhessen az Izland-Románia találkozó győztesével.

Amennyiben a pótselejtezőt győztesen zárja, akkor Magyarország az F-csoportba kerül a címvédő Portugáliával, a világbajnok Franciaországgal és Németországgal és két csopormérkőzést - a Portugália és Franciaország ellenieket - a Puskás Arénában játszhatja le. A német-magyart a müncheni Allianz Arénában rendezik meg.  

Ha Románia jut ki az Európa-bajnokságra (ehhez Izlandot, majd a bolgár-magyar párharc nyertesét kell idegenben legyőznie Mirel Rădoi csapatának - szerk. megj.), akkor a trikolórok a holland, osztrák és ukrán trió mellé sorolnak be negyedikként a C-csoportba. A román válogatott Ausztriát és Ukrajnát fogadhatná a Nemzeti Arénába, vizont a csoport legerősebb ellenfelével, Hollandiával már az Amsterdam Arénában kellene farkasszemet néznie. 

Mutatjuk a menedrendeket.

Előbb a Nemzetek Ligája pótselejtezőjét. 

D-liga 
Elődöntő, március 26, csütörtök
Grúzia–Fehéroroszország (19.00)
Észak-Macedónia–Koszovó (21:45)
Döntő, március 31, kedd
Grúzia/Fehéroroszország–Észak-Macedónia–Koszovó (19:00)
C-liga 
Elődöntő, március 26, csütörtök
Norvégia–Szerbia (19:00)
Skócia–Izrael (21:45)
Döntő, március 31, kedd
Norvégia–Skócia/Izrael (19:00) vagy Szerbia–Skócia/Izrael (21:45)
B-liga
Elődöntők, március 26, csütörtök
Bosznia-Hercegovina–Észak-Írország (21.45) 
Szlovákia–Írország (21.45)
Döntő, március 31, kedd
Bosznia-Hercegovina/Észak-Írország–Szlovákia/Írország (21.45) 
A-liga 
Elődöntő, március 26, csütörtök
Izland–Románia (21.45) 
Bulgária–Magyarország (21.45)
Döntő, március 31, kedd
Bulgária/Magyarország–Izland/Románia (21.45) 

Az Európa-bajnokság csoportmérkőzései, helyszínei és időpontjai (romániai idő szerint)

A-csoport (Róma, Baki)

  • Törökország–Olaszország (Róma, június 12, 22 óra)
  • Wales–Svájc (Baki, június 13, 06. 16 óra) 
  • Törökország–Wales (Baki, június 17, 19 óra)
  • Olaszország–Svájc (Róma, június 17, 22 óra)
  • Svájc–Törökország (Baki, június 21, 19 óra)
  • Olaszország–Wales (Róma, június 21, 19 óra)

B-csoport (Koppenhága, Szentpétervár)

  • Dánia–Finnország (Koppenhága, június 13, 19 óra)
  • Belgium–Oroszország (Szentpétervár, június 13, 22 óra)
  • Finnország–Oroszország (Szentpétervár, június 17, 16 óra)
  • Dánia–Belgium (Koppenhága, június 18, 19 óra)
  • Oroszország–Dánia (Koppenhága, június 22, 22 óra)
  • Finnország–Belgium (Szentpétervár, június 22, 22 óra)

C-csoport (Bukarest, Amszterdam)

  • Ausztria–D-divízió győztese vagy Románia (Bukarest, június 14, 19 óra)
  • Hollandia–Ukrajna (Amszterdam, június 14, 22 óra)
  • Ukrajna–D-divízió győztese vagy Románia (Bukarest, június 18, 16 óra)
  • Hollandia–Ausztria (Amszterdam, június 18, 22 óra)
  • D-divízió győztese vagy Románia–Hollandia (Amszterdam, június 22, 19 óra)
  • Ukrajna–Ausztria (Bukarest, június 22, 19 óra)

D-csoport (London, Glasgow)

  • Anglia–Horvátország (London, június 14, 16 óra)
  • C-divízió győztese–Csehország (Glasgow, június 15, 16 óra)
  • Horvátország–Csehország (Glasgow, június 19, 19 óra)
  • Anglia–C-divízió győztese (London, június 19, 22 óra)
  • Horvátország–C-divízió győztese (Glasgow, június 23, 22 óra)
  • Csehország–Anglia (London, június 23, 22 óra)

E-csoport (Dublin, Bilbao)

  • Lengyelország–B divízió győztese (Dublin, június 15, 19 óra)  
  • Spanyolország–Svédország (Bilbao, június 15, 22 óra)
  • Svédország–B-divízió győztese (Dublin, június 19, 16 óra)
  • Spanyolország–Lengyelország (Bilbao, június 20, 22 óra)
  • B-divízió győztese–Spanyolország (Bilbao, június 24, 19 óra)
  • Svédország–Lengyelország (Dublin, június 24, 19 óra)

F-csoport (Budapest, München)

  • A-divízió győztese vagy D-divízó győztese–Portugália (Budapest, június 16, 19 óra)
  • Franciaország–Németország (München, június 16, 22 óra)
  • A/D-divízió győztese–Franciaország (Budapest, június 20, 16 óra)
  • Portugália–Németország (München, június 20, 19 óra)
  • Portugália–Franciaország (Budapest, június 24, 22 óra)
  • Németország–A/D-divízió győztese (München, június 24, 22 óra)

 








EZT OLVASTA MÁR?

X