Sepsiszentgyörgy nagybetűs női sportolója, fontosabb díjait több szusszra is nehéz felsorolni: országos és balkánbajnok duatlonban, országos bajnok rövid-és hosszútávú triatlonban, Triatlon grand pix győztes és országos bajnok lányfociban. Ő Jakab-Benke Hajnalka, aki meghódította a nemzetközi dobogókat, mostanában viszont két kisfia tartja edzésben.

Édesanyád is testnevelést tanított, de ikertestvéreddel ti is erre a pályára léptetek. Hogyan kell ezt elképzelni: beleszülettetek a sport világába?

Igen, beleszülettünk a sport világába. Ikrekként nem kellett a szomszédba menni a barátokért, egész nap versenyeztünk egymással, jó kis sportjátékokat tanultunk még anyukámtól. Ha hamarabb véget értek az óráink, mint neki, a tornateremben vártuk meg, míg ő is végez, így folyamatosan ezt láttuk. Mindig került nekünk is egy labda vagy egy ugrókötél. A versenyekre is magával vitt, így átéreztük a hangulatot, úgyhogy nem csak sportolni, de versenyezni is szerettünk volna.

Mikor kaptad az első olyan pozitív visszajelzést, amely megerősített tehetségedet illetően?

Pozitív visszajelzést baba korom óta kaptam, tudták a szüleim, hogy kell dicsérni és motiválni, sőt még azt is elhitették, hogy én vagyok a legjobb futó. Innen már csak egy verseny kellett, ahol nyerek, és a sorsom el is dőlt. Öt éves koromban meg is történt a dolog: megnyertem az első futóversenyem. Sokszor szerettem volna még átélni ezt az érzést. Engem a kudarcok is ugyanúgy motiváltak, valami olyan volt a fejemben, hogy, na majd én megmutatom nektek!

Sepsiszentgyörgyön nem volt még uszoda, amikor triatlonozni kezdtél, így a strandon tanultál meg úszni. Edzeni is oda jártál?

Igen, a strandon tanultam meg úszni egy nyár leforgása alatt. Korán reggel, még nyitás előtt mentünk, nem volt kellemes, de nagyon elszántak voltunk. Ott és még a közeli tavakban edzettünk. Kibringáztunk Rétyre, úsztunk, majd hazabicikliztünk. Azért mondom többes számban, mert akkoriban mindig akadt egy-két ember, akikkel lehetett menni. Sajnos tizenhat éves voltam már, amikor megtanultam szakszerűen úszni, ezért sosem leszek a legjobb úszó, de szerencsére a triatlonban a futás az utolsó szám, abban pedig a legjobb vagyok.

Tudatos kamasz voltál: amíg a többiek kint bandáztak, te folyamatosan edzésekre jártál?

Voltak időszakok amikor nem bandáztam, minden időmet az edzésekre fordítottam, viszont voltak periódusok, amikor úgy éltem, mint az átlagos tinik, csak közben folyamatosan eljártam edzeni. Például amikor egyetemistaként felkerültem Kolozsvárra, úgy volt, hogy csatlakozom az ottani klubhoz, de valahogy nem működött a dolog, akkor picit alábhagytam a sportot, inkább  egyetemre jártam, és buliztam. De persze hiányzott a versenyzés, és hát jött a nyár, nem mehettem felkészületlenül, megint keményen nekifogtam, akkor már egyedül.

Mi fogott meg a triatlonban, miért pont ez lett a te sportágad?

Sok sportot űztem versenyszerűen. Az első szerelmem a gyeplabda volt, talán ha a szövetség komolyabb lett volna, még mindig az lenne. Tizennyolc éves koromban országos és balkán bajnokságot nyertünk, európa bajnokságra kvalifikáltunk, de nem vittek el. A csapat 80 százaléka ugyanabban az évben az országos lány focibajnokságot is megnyerte, mindkettőnek anyukám volt az edzője. A focit is szerettem, de nem akartam a csapatom nélkül játszani, ezért aztán szétszéledtünk. Volt, aki Marosvásárhelyre ment orvosira, volt aki elhagyta az országot, szóval itt volt a vége a történetnek. Szerettem csapatban játszani, mert sokat alakított rajtam. Jó volt együtt sírni és örülni. Emellett egyedül is szerettem versenyezni, hisz tudtam, hogy csak rajtam és a bringámon múlik minden. Szerencsémre közel húsz év triatlonozás alatt sosem vesztettem a bringám miatt. Az akkori triatlonistáknak nagy szerepük volt abban, hogy megszerettem a triatlont, mivel ők hívtak el edzeni és ők tanítottak meg az alapokra. Mivel ott is sikerült nyernem, imádtam, és nem találtam annyira monotonnak, mint a futást.

Milyen különleges erényeket igényel a triatlon-műfaj? Milyen típusú karaktereknek szól?

Ahhoz hogy jó legyél benne, mint más sportban is, a kitartás és az eltökéltség a legfontosabb. Erős karaktereknek való ez a sport, mert hosszan, folyamatosan összpontosítanod kell. Több holtponton is áteshetsz egy verseny alatt, a rövidtavú verseny is két óránál hosszabb, és hogy bajnok legyél hosszú órákat kell edzened érte, sokszor egyedül. Egy-egy lazább, de hosszú edzésen van időd az életeden gondolkodni, ezért nagyon rendben kell lenned saját magaddal. Gondolsz a versenyhelyzetekre, az ellenfelekre, lejátszod a versenyt magad előtt. Szóval ezek a lépések, ha bajnok akarsz lenni. De a triatlon nagyon szerethető, élvezhető sport, ezért is nőtte ki magát tömegsporttá. Amikor én kezdtem, két verseny volt csak egy évben, ma már a nyár minden hétvégéjén szerveznek egyet valahol az országban.

Emlékszel arra, amikor már komoly és hivatásos sportolónak tituláltad magad?

Nem köthető adott versenyhez vagy évhez. Rám mindig sportolóként néztek az osztálytársaim és az ismerőseim. Magamat is annak tekintettem. Ha nagyon meg kellene húzni egy vonalat, akkor azt mondanám, hogy amikor elkezdtem pénzt is nyerni, és amikor már klubhoz is tartoztam. Arra viszont emlékszem, hogy ennél nagyobb titulus volt számomra magamat Ironman-nek nevezni, miután teljesítettem a hosszútávú triatlon távját: a 3800 méter úszást, a 180 km biciklizést és a 42 km futást.

Hogyan nézett ki egy átlagos napod a legpörgősebb szezonodban?

Reggel korán úszással kezdtem, utána kaja, és mentem is bringázni délig. A nagy melegben strandoltam a testvéremmel, esetleg pihentem, aztán délután futóedzés.

Mikor ingott meg először a sportba vetett hited?

A sportba vetett hitem nem ingott meg. Hiszem, hogy sportolni kell, például szülés után ez volt az én mentsváram. A nap minden órájában egy kis lélek ohaját lesni hónapokon keresztül elég fárasztó. De, amikor a testem is engedte, és a fiam is elaludt, „elszöktem" futni. Bár fáradtan indultam, új emberként értem haza negyven perc futás után. A versenysportba vetett hitem sokszor megingott, hiszen ott vannak a bírói csalások. Már iskolás koromban, egy-egy helyi vagy megyei bajnokság után elhatároztam, hogy többé nem veszek részt, és tanárként is újra átéltem ezeket az eseteket. Sajnos láttam, amikor a tanár csalni tanítja a gyermekeket, láttam durva veszekedéseket tanárok között, szóval ettől nagyon megcsömörlöttem. De a triatlon ezért is jó, mert ott nehéz csalni, és nem a bírókat kell lenyűgöznöd, hanem neked kell lenned a leggyorsabbnak.

2013-ban Balkán bajnok lettél a Törökországban megrendezett rövid távú duatlon női elit versenyén. Mennyire volt fontos számodra, hogy nemzetközi szinten is sikeres legyél?

Nemzetközi versenyt már nyertem előtte is, de duatlonban ez volt az első. Fontos volt a Román Triatlon Szövetség pontrendszerében, ugyanis ennek alapján többször is voltam az év legjobb női triatlétája. Számított a szponzoraimnak, de nekem is, főleg mert számomra ismeretlen sportolókkal mértem össze az erőmet. Itthon már mindenkit ismertem, tudtam kitől mire számíthatok.

Az egyik kézdivásárhelyi futóversenyen a szervezők kikötötték, hogy neked a férfiakkal kell futnod, mert túl profi vagy a női kategóriához. Értek hasonló diszkriminatív megnyilvánulások pályád során?

Hú, még most is felmérgelődöm, ha eszembe jut. Nem kötötték ki az elején, lehet, hogy akkor el sem indulok, vagy lekocogom sima edzésként. A végén a fiúk kategóriájában díjaztak, persze köztük nem lettem első. És igen ezzel a szöveggel, hogy túl profi vagyok. Pedig a versenyen még voltak triatlonosok, és a második helyezést a lányoknál egy magyarországi atléta érte el. Egyáltalán nem nyertem könnyen. Emlékszem, még a levegő is beszorult a nagy szél miatt, így küszködtem az utolsó két kilométeren. Még egyetlen hasonló esetem volt itthon, a pedagógusok versenyén, amikor a szervező így szólt: „te voltál a legjobb játékos a zsűri szerint, de mivel már nyertél ilyen címet egy másik évben, másik sportban, remélem nem haragszol, de most másnak adnánk”. Valószínű, hogy cseppet sem esett volna rosszul, ha más kapja, tudom hogy vannak fair-play díjak, de ahogy ez elhangzott, az biza nem esett jól. Aztán anyukám mindig elintézte az egészet egy „ hagyjad, legyenek boldogok, úgyis te vagy a legjobb” dumával.

Bár pusztán a sportolói karrieredből meg tudtál volna élni, miért érezted fontosnak, hogy két verseny között testnevelést is taníts?

Sportból csak pár évig tudtam volna megélni, utána úgyis valamihez kezdenem kellett volna. Nem volt menedzserem, aki szponzorok után nézhetett volna, és pályázatokat írogathatott volna. Saját magamat kellett volna eladnom, de én ebben nem voltam jó, és nem is akartam ezt csinálni. Másfelől pedig szeretek gyerekekkel foglalkozni, szeretek átadni valamit a tudásomból, és azt is láttam, hogyan kell ezt csinálni. És hát nyáron van a triatlonszezon, akkor meg vakáció van a suliban.

Miért nem volt menedzsered?

Amikor elkezdtem, még nem volt ennyire népszerű sport a triatlon, saját szövetsége sem volt, a kerékpáros szövetségen belül működött. Jóformán edzőm sem volt, nemhogy menedzserem. Még klubhoz sem tartoztam, ezért a marosvásárhelyi klub elhívott magához, hogy nekik versenyezzek. Aztán egy nagyváradi bicikliforgalmazó megkérdezte, ha ingyen bringát küldenek, versenyeznék-e nekik. Mondom, hát kettő kéne, mert országúton és terepen is vannak versenyek. Három napon belül megérkezett a két bicikli. Nem is találkoztam addig velük. Aztán Kolozsvárról futócipőt kaptam, hogy abban edzzek, és versenyezzek. A klubom fizetett majdnem mindent, a többit az anyukám, a nyeremény pedig az enyém volt. Nekem csak az edzéssel és a versenyekkel kellett foglalkoznom. Ez így jól működött. Négy-öt éve olyan edzők is vannak, akik külföldön tanulták meg az alapokat és vizsgáztak belőle, köztük vagyok én is. Egyes kluboknál az egyik ember ezzel foglalkozik. Én is alapítottam közben saját klubot, hogy Szentgyörgynek versenyezzek.

Pedig Sepsiszentgyörgyöt sokszor székelyföldi sportfővárosként emlegetik, ennyire nem támogatott téged a vezetőség?

Egyáltalán nem támogatott! Itthon akkor sem méltattak még egy gratulációval sem, amikor az ország legjobb női triatlétája lettem. Egyszer kaptam elismerést tanárként. A mikós kosárcsapat, amiért akkor épp én feleltem, második lett az országos bajnokságon, de közel sem volt benne annyi érdemem, mint a többi eredményemben, amiért azt a kézfogást sem kaptam meg.

Hiszel abban, hogy sportolónak születni kell?

Nem tudok csak igennel vagy nemmel válaszolni. Nem kell annak születni, de lehet. Úgy hiszem, hogy van, aki sportolói génekkel, szuper testi adottságokkal születik, de mégsem lesz sportoló, mert a környezete nem ad teret neki, mondjuk éppen az utcán kell koldulnia. Más esetekben, nem annyira tehetséges valaki, de sokat dolgozik érte, a szülők is támogatják, jó helyre született, és sportoló lesz belőle. Szóval ez egy komplex dolog: ezért van, hogy ezer jó sportolóból csak egy lesz világbajnok.

Most, hogy két gyerkőccel éled a hétköznapokat, tervezel visszatérést?

Első gyermekem után vissza is tértem, nyertem is országos tereptriatlon-bajnokságot, de kettővel egész más a helyzet. Egyelőre azt mondom, nem valószínű, hogy karriert építek még valaha. Az biztos, hogy sportolni fogok, sőt versenyezni is, egyelőre a futással kezdem. Ahhoz, hogy visszatérjek a triatlonhoz, nagyon sokat kellene edzenem, ami azt is jelentené, hogy rengeteget kellene a fiaim nélkül lennem. És én most semmit nem akarok jobban, mint, hogy velük legyek! Persze lassan ismét „el-el szökök” egyet futni, de idénre csak ennyi a terv.