Labdarúgás: váratlanul megvált Dzsudzsák Balázstól az al-Ittihad Kalba


-A A+

Az al-Ittihad Kalba hivatalos Instagram-oldalán közölte a klubvezetőség közleményét, amelyben rövid magyarázatot ad a csapat hétfői, szűkszavú bejelentéseire, amelyből következtetni lehetett arra, hogy megválnak Dzsudzsák Balázstól.

Az arab emírségekbeli klub két új játékost is bemutatott, a 28 éves zöld-foki-szigeteki Ricardo Gomest, illetve a 27 esztendős, korábbi holland utánpótlás-válogatott szélsőt, Navarone Foort. Nem sokkal később pedig két Instagram-posztban köszönte meg az eddigi játékot a brazil Henriquének, illetve a magyar válogatottsági rekorder Dzsudzsák Balázsnak.

Az albayan.au nevű, arab emírségekbeli portál már hétfő este jelezte, a két új szerzeményt Henrique és Dzsudzsák helyére regisztrálták a keretbe, több részletet viszont nem közölt sem a helyi sajtó, sem az al-Ittihad Kalba.

A most megjelentetett írás – mely, fontos megjegyezni, név szerint egyik játékost sem említi – szerint szigorúan szakmai okokból döntöttek a keretbeli változásokról Kalbában. Az ősszel kinevezett Jorge da Silva és szakmai stábja részletesen kidolgozott jelentést készített minden kerettagról. „A külföldi játékosok lecseréléséről szigorúan a vezetőedző szempontjai szerint született döntés, ugyanis nem illeszkedtek sem a játékstílushoz, sem a hosszú távú célokhoz” – írja a klubelnök Ali Husszain al-Loganit idéző közlemény.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A post shared by Ittihad Kalba Fc (@ittihadkalbafc) on

 

Az al-Ittihad Kalba a 14 csapatos élvonal 11. helyén áll 15 fordulót követően. A bejelentés szerint a változtatás célja az, hogy a csapatjáték hatékonyabbá váljon, az új érkezők pedig jobban passzolnak a vezetőedző elképzeléseihez.

Mindez váratlan fejlemény annak ismeretében, hogy Dzsudzsák menedzsere, Vörösbaranyi József alig egy hete még úgy nyilatkozott, az al-Ittihad Kalba szeretné meghosszabbítani magyar légiós nyáron lejáró szerződését. Ha valóban szerződést bontottak vele, a válogatott szélső tavasszal már csak olyan ország csapatához szerződhet, amelyben a szerződésbontás pillanatában nyitva volt az átigazolási piac.

Dzsudzsák Balázs egyébként a csapat Instagramon elérhető keretlistájáról is eltűnt kedd délutánra. A Transfermarkt játékospiaci szakportál pedig klub nélküli, szabadon igazolható játékosként tünteti fel február 3-ai dátummal. A magyar labdarúgó 35 bajnokin kilenc gólt és 13 gólpasszt jegyez a csapatnál.

(Nyitókép: Értetlenül fogadta a szakma Dzsudzsák elküldését | Fotó: Twitter)








EZT OLVASTA MÁR?

X