Megvan Dzsudzsák Balázs új csapata, a játékos már aláírt


-A A+

Dzsudzsák Balázs az egyesült arab emírségekbeli al-Ain FC-nél folytatja a pályafutását – a Nemzeti Sport értesüléseit a magyar válogatott futballista erősítette meg.

Mint ismert, Dzsudzsák előző klubja, az al-Ittihad Kalba a napokban váratlanul megvált a magyar játékostól. A döntés a helyi futballtársadalmat is meglepte, az egyik egyesült arab emírségekbeli lap szerint a magyar futballistát egyenesen sokkolta.

A magyar válogatottsági rekorder nem sokáig maradt klub nélkül: a Nemzeti Sport péntek reggel úgy értesült, hogy a 33 éves játékos a szintén arab emírségekbeli, a bajnokságban jelenleg az 5. helyen álló – de két meccsel kevesebbet játszó – al-Ainnál folytatja a pályafutását. Épp az al-Ain szurkolói voltak, akik Dzsudzsák szerződtetését követelték, miután a Kalba szerződést bontott a játékossal.

A megállapodás létrejöttét nem sokkal később maga Dzsudzsák a Nemzeti Sportnak megerősítette: mint elmondta, új csapatában a 10-es mezben játszik majd, bemutatására délután kerül sor, s az sem kizárt, hogy pályára lép a péntek esti, Sardzsa elleni mérkőzésén.

Az al-Ain egy hét múlva, február 14-én éppen a játékos előző együttesével, az al-Ittihad Kalbával csap össze a bajnokságban.








EZT OLVASTA MÁR?

X