2020-as Eb: így állnak a jegyeladások


-A A+

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) akár 710 ezer jegyet is el tudna adni a nyári Európa-bajnokság Németország-Franciaország csoportrangadójára, ennyi igénylés érkezett ugyanis a meccsre, amelyet a mintegy tizedennyi néző befogadására alkalmas müncheni stadionban rendeznek.

Az UEFA pénteki közlése szerint csak a július 12-i, londoni döntő iránt érdeklődtek ennél többen, 714 ezren.

A német-francia csatát június 16-án rendezik a bajor fővárosban, München mellett Budapesten, a Puskás Arénában bonyolítják le az F csoport mérkőzéseit. A négyesnek még a címvédő portugálok a tagjai, s ide kerül a magyar válogatott is, amennyiben sikerrel veszi a pótselejtezőt.

Az egész Eb-re - amelyre 12 ország arénáiban kerül sor - összesen több mint 28 millió jegyigénylés érkezett, ez rekord a torna történetében. A kontinensbajnokságra 2,5 millió belépő áll rendelkezésre.

 

A magyarországi mérkőzésekre 420 ezren szerettek volna jegyet vásárolni - írja az mlsz.hu. Az elkelt belépők 64 százalékát a rendező országokban vették meg, így Magyarországon is sok szurkoló jutott jegyhez. A Puskás Arénában három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt játszanak majd a csapatok, a világbajnok francia és az Európa-bajnok portugál csapat biztosan itt csap össze - erre a találkozóra az elkelt jegyek 40 százalékát vásárolták meg Magyarországról; 20,5 százalékát francia, míg csaknem 10 százalékát portugál drukkerek vették meg.

A legtöbb magyar szurkoló a pótselejtezőből továbbjutó csapat és a portugálok meccsén lesz: az erre a mérkőzésre elkelt jegyek 57,1 százaléka magyar szurkolókhoz került. A csoport még nem ismert csapata és Franciaország közti találkozóra a belépők 46,3 százaléka, a nyolcaddöntőre pedig 50,5 százaléka jutott hazai szurkolókhoz. Ez utóbbira Angliából érkezett még igény: a belépők 7,3 százaléka került angolokhoz.

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján olvasható összegzésből kiderül, hogy azon szurkolók, akiknek csapata csak a most következő rájátszásból jut ki - két márciusi győzelem esetén tehát a magyar drukkerek is -, áprilisban igényelhetnek majd még a fennmaradt jegyekből. Ezeket "érkezési sorrendben" adja majd el az UEFA, nem pedig sorsolás alapján, ahogy az előző szakaszokban történt.

A felszabaduló jegyek cseréjére, eladására, vásárlására február végétől, kizárólag az UEFA felületén lesz lehetőség.








EZT OLVASTA MÁR?

X