Jégkorong Erste Liga: hihetetlenül visszaesett a Csíkszeredai Sportklub teljesítménye


-A A+

Nyolc mérkőzéséből csupán egyet nyert meg a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata a nemzetközi bajnokság középszakaszában. Az alapszakaszt fölényesen megnyerő székelyföldiek így a felsőház utolsó helyéről várhatják a csütörtöki napot, amikor a liga dobogósai ellenfelet választanak maguknak a rájátszásra.

Egészen elképesztő mélyrepülés jellemezte a csíkszeredai jégkorongozók utóbbi heteit. Az alapszakasz során összesen öt vereséget elszenvedő alakulat a középszakasz nyolc meccsén egyetlen győzelmet aratva és egy hosszabbításos brassói vereséggel csupán négyet tett hozzá a magával hozott hat bónuszponthoz. Ez a középszakasz felsőházának ötödik, utolsó helyéhez volt elegendő, így nehéz helyzetből és pályahátrányban futnak neki a rájátszásnak a kék-fehérek. A középszakasz utolsó mérkőzésén az a Dunaújváros látogatott a Vákár Lajos Műjégpályára, amely a szezon során keddig nem szerzett pontot erdélyi turnéi során. Most megtette, a piros-fehérek három bajnoki ponttal a zsebben szállhattak fel a hazafelé tartó autóbuszra.

Hiába játszott fölényben az első harmadban a Sportklub, a helyzeteit nem tudta gólra váltani a kedden este lejátszott mérkőzésen. A Dunaújvárosi védelem derekasan állta a sarat, támadásokra nem nagyon futotta az Acélbikák erejéből. A 19-6-os kapura lövési arány ellenére gólt nem láthatott a telt háznyi közönség az első húsz percben.

A második harmad elején gyors gólváltással jelezték a felek, hogy azért tudják, hogyan kell bevenni a kaput: 24 másodperc elteltével BíróTamás szerzett vezetést a hazaiaknak, fél percen belül pedig a nagy formában levő Dansereau egyenlített (1-1). A DAB nem elégedett megennyivel, egy emberelőnyös szituációban ismét a jó szezont futó kanadai volt eredményes a 29. percben (1-2). Bő tíz perc múlva ismét hazai gólt jegyezhettünk: Bíró második találata kettős emberelőnyben született (2-2).

A harmadik játékrész ismét gyors találattal kezdődött, a klasszikus mesterhármast elérő Dansereau 42. percben esett góljára azonban nem volt válasza a hazaiaknak (2-3). Két perccel a vége előtt Hüffner is betalált, így eldőlt, hogy a Sportklub a középszakasz felsőházának utolsó helyén végzett, a DAB pedig a középszakasz-győztes FTC-Telekom után másodikként választhat negyeddöntős ellenfelet csütörtökön.

Vezetőedzői értékelések:

Jason Morgan, Csíkszeredai Sportklub: „Nagyon fegyelmezetlenül játszottunk, lehetőséget adtunk az ellenfélnek. Sajnos csak egy sorunk volt, amely folyamatos nyomást tudott gyakorolni az ellenfélre, és a korongot a védelmi zónájukon át tudta vinni. A jégkorong nagyon egyszerű játék, és ha nem tanulunk, akkor ez történik velünk. Most a bajnokság újabb szakasza következik, amely teljesen más, mint az alapszakasz vagy a középszakasz. Mentálisan kell helyretennünk magunkat”.

David Leger, Dunaújvárosi Acélbikák: „Nagyon nehéz itt Csíkszeredában játszani, hiszen a szurkolók remek hangulatot tudnak csinálni, beleélik magukat a meccsekbe, nem mellesleg a hazai alakulat is nagyon jó csapat, rengeteg lehetőséggel a keretében. Nehéz ellenük öt az ötben játszani, ebből kifolyólag nehéz meccs volt a védelmünk számára, de a kapusunk kitűnő formájának és a fiúk küzdeni tudásának köszönhetően sikerült nyernünk”.

(Borítókép forrása: acelbikak.net)

Jégkorong Erste Liga, középszakasz, felsőház
Csíkszeredai Sportklub–Dunaújvárosi Acélbikák 2–4 (0–0, 2–2, 0–2)
Csíkszereda, Vákár Lajos Műjégpálya, 1500 néző
Gólszerzők: Bíró T. (21. és 40.p.), ill. Dansereau (21., 29. és 42.p.), Hüffner (59.p.)
Kapura lövések száma: 45–20
Büntetőpercek: 26, ill. 10 perc







EZT OLVASTA MÁR?

X