Jégkorong Erste Liga: a legjobb négy közé jutott a Sportklub


-A A+

Debrecenben vívta ki a legjobb négy közé jutást a Csíkszereda, miután hétfőn este 3-1 arányban jobbnak bizonyult a DEAC-nál. A székelyföldiek összesítésben 4-1 arányban hozták a párharcot és jutottak a nemzetközi bajnokság elődöntőjébe csatlakozva a korábban a Dunaújváros csapatán söpréssel túljutó Újpest mellé.

Hatalmas lendülettel kezdte a Csíkszereda a meccset, és gyorsan emberelőnybe került, ezt pedig ki is használta: Shalla lövésébe Pelley ért bele az 5. perc elején (0-1). Elképesztő intenzitással támadta a vendégcsapat a kaput, az első húsz percben 17-szer találták el Hetényi kapuját, míg a hazaiak ezt kétszer tették meg Szamankovnál!

A második harmad elején megduplázta előnyét a Csíkszereda, Becze hosszú idő után szerzett újra találatot: szépen kidolgozott akció végén a Rokaly Szilárdtól kapott pontos átadást váltotta gólra (0-2). Némileg ugyan megemberelte magát a hazai csapat, ám a 38. percben újra a vendégek örülhettek: Fodor volt eredményes (0-3).

A harmadik játékrész közepén szépített a DEAC: Novotny szép egyéni akcióból zárkóztatta csapatát (1-3). Ennél többre nem futotta a házigazdák erejéből. Az utolsó percek leginkább a kiállításokról szóltak, amelyekkel egyik csapat sem tudott élni. A végén még Pyett és Novotny összeakaszkodtak leeresztvén az ötmeccses párharc során felgyűlt feszültségeket.

A párharc végeredménye 4-1 a Csíkszeredai Sportklub javára.

További eredmények:

  • Brassói Corona - Gyergyói HK 3-4
  • FTC Telekom - Fehérvári Titánok 2-4
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 5. mérkőzés
Debreceni EAC–Csíkszeredai Sportklub 1–3 (0–1, 0–2, 1–0)
Debreceni Jégcsarnok, 550 néző
Gólszerzők: Novotny (50.p.), ill. Pelley (4.p.), Becze (25.p.) és Fodo (39.p.)
Kapura lövések száma: 20–49
Büntetőpercek: 41, ill. 31 perc







EZT OLVASTA MÁR?

X