Bajnokok Ligája: kiesett a címvédő, a tavalyi döntősök egyike sincs a nyolc között


-A A+

A tavaly finalista Tottenham Hotspur keddi búcsúja után kiesett a címvédő Liverpool is a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, így a 2006–2007-es szezon óta először fordul elő, hogy az előző kiírás döntőseinek egyike sincs jelen a legjobb nyolc között. A másik szerdai meccsen a Paris Saint-Germain egy félidőnyi összeszedett játékkal búcsúztatta a Borussia Dortmundot.

Egygólos hátrányból fogadta a Liverpool az Atletico Madridot, amelynek otthonában hódította el tavaly májusban a Bajnokok Ligája-serleget, de akkor nem a spanyol csapat volt az ellenfél…

A hazaiak beszorították Diego Simeone edző együttesét, de a gólra az első félidő hajrájáig kellett várni (összesítésben 1–1). A második félidő képe alapján „felborult a pálya”, az angol csapat sorra dolgozta ki az akciókat, de a befejezésben vagy hiba csúszott, vagy a madridiak szlovén kapusa, a meccs emberének választott Jan Oblak mentett.

A meddő fölény után követezett hosszabbítás, amelynek negyedik percében Firmino fejjel nem, de a kipattanóból lábbal bevette az Atletico kapuját, s ezzel már a vörösök álltak továbbjutása. A vendégek nem várt segítséget kaptak azonban a liverpooli vészkapustól, Adriántól, aki előzékenyen Joao Felixhez passzolt, a portugál játékos köszönte szépen, a cserecsatár Llorrentéhez továbbított, aki hajszálpontos lövéssel bevette a bal alsó sarkot (2–1).

Érezhetően megroggyant a Liverpool – amely ekkor már kiesésre állt (az Atletico az idegenben lőtt góllal volt „jobb”) –, olyannyira, hogy a védők nem vették komolyan a hosszabbításban beállt Moratát, aki komótosan megindult a kapu felé, középre tálalt Llorrentének, aki ugyanoda lőtte a másodikat, mint az elsőt (2–2). A ráadás perceiben a két ibériai csatár fordított szereposztásban adta meg a kegyelemdöfést, és várhatja a neygeddöntő sorsolását.

 

A Liverpool eddig még soha nem veszített nemzetközi kupameccset hazai pályán kétgólos előnyről…

A Paris Saint-Germain 2016 után először jutott be a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe azzal, hogy a nyolcaddöntő hazai visszavágóján Neymar és Juan Bernat góljával 2–0-ra legyőzte a Dortmundot, és 3–2-es összesítéssel megnyerte a párharcot.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó: Liverpool FC (angol)–Atlético Madrid (spanyol) 2–3 (1–0, 1–0, 2–2) – hosszabbítás után, gólszerzők: Wijnaldum (43.), Firmino (94.), ill. M. Llorente (97., 105+1.), Morata (120+1.), továbbjutott az Atlético Madrid, 4–2-es összesítéssel. Paris Saint-Germain (francia)–Borussia Dortmund (német) 2–0 (2–0), gólszerzők: Neymar (28.), Bernat (45+1.), továbbjutott a Paris Saint-Germain, 3–2-es összesítéssel.

A keddi eredményekről itt olvashat.

(Nyitókép: Llorrente kezdi meg a spanyol gólgyártást, a liverpooliak néznek, mint a moziban | Fotó: uefa.com)








EZT OLVASTA MÁR?

X