Hivatalos - 2020-as foci-Eb: elhalasztják a bolgár-magyar pótselejtezőt


-A A+

Az MLSZ a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a bolgár parlament döntése értelmében nem rendezhetik meg a Bulgária–Magyarország találkozót zárt kapuk mögött sem az eredetileg kiírt március 26-ai időpontban.

„A Bolgár Parlament a pénteki nap folyamán vészhelyzetet hirdetett ki az országban, a Bolgár Egészségügyi Minisztérium és a Nemzeti Krízisközpont pedig március 29-ig megtiltotta minden tömegrendezvény, kulturális, szórakoztató és sportesemény megrendezését. Ennek értelmében a bolgár–magyar válogatott mérkőzést sem rendezik meg, így a válogatott keretének hétfőre tervezett kihirdetése is elmarad” – fogalmaz a Magyar Labdarúgó-szövetség közleménye. 

Bár a hivatalos kommüniké erre nem tér ki, a döntés alapján több mint valószínű, hogy négy nappal az eredetileg kiírt időpont után Magyarországon sem lehet mérkőzés – a magyar válogatott esetleges győzelme esetén március 31-én a Puskás Arénában csapott volna össze az Izland–Románia párharc továbbjutójával. 

A francia L'Équipe információi szerint nemcsak a pótselejtezőket, hanem az egész Európa-bajnokságot elhalaszthatják a koronavírus jelentette válság miatt. A tornát 2020 nyara helyett egy évvel később, 2021 június-júliusában tartanák meg. Az Európai Labdarúgó-szövetség jövő kedden az 55 tagállam bevonásával tart majd videokonferenciát a vírus terjedésének megfékezését célzó, közös fellépésről. 

A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja







EZT OLVASTA MÁR?

X