Kézilabda-BL: a B-terv szerint a Veszprém és a Győr is a négyes döntőben szerepelhet
A B-terv szerint a szezonban eddig elért eredmények alapján kerülnének ki a férfi és a női kézilabda Bajnokok Ligája koronavírus-járvány miatt elhalasztott négyes döntőinek résztvevői, amelyek közé így bekerülne a Telekom Veszprém és a Győri Audi ETO.
A L'Équipe francia sportlap arról számolt be, hogy az európai szövetség több tervet is kidolgozott arra vonatkozóan, hogyan alakuljon ki a legrangosabb európai kupasorozatok Final Fourjának mezőnye. Az egyik verzió szerint a férfiaknál a csoportkörben, a nőknél pedig a középdöntőben elért eredményeket vennék figyelembe, és az ott első és második helyezett klubok kerülnének a négyes döntőbe.
A férfiaknál így a csoportjában második helyen végzett Veszprém mellett a Barcelona, a Kiel és a Paris Saint-Germain, míg a nőknél a címvédő, a középdöntőben első Győrön kívül a francia Metz és a Brest Bretagne, valamint a dán Esbjerg alkotná a négyes döntő mezőnyét.
Egy másik elképzelés viszont lehetőséget adna a pályán elért kvalifikációra: ez egymeccses párharcot jelentene, méghozzá az előkelőbb helyen rangsorolt csapat otthonában, egy héttel a négyes döntő előtt. Amíg azonban a nőknél csak egy, a férfiaknál még két kör van hátra a négyes döntőig, hacsak nem módosítanak a versenykiírásnak ezen a részén is.
A férfiaknál 14 együttes küzd még a BL-ben, közülük kettő – a csoportjában első Barcelona és Kiel – már biztos negyeddöntős, a Veszprém és a Pick Szeged pedig a negyeddöntőbe jutásért zajló párharcokban érintett. A nőknél még nyolc klub van versenyben, a negyeddöntőben a győrieken kívül már nincs magyar érintettség, mivel az FTC-Rail Cargo Hungaria nem jutott tovább a középdöntőből.
A férfiaknál augusztus 22–23-ra, a nőknél szeptember 5–6-ra halasztották a kölni, illetve budapesti rendezésű négyes döntőt. Eredetileg mindkettőre májusban került volna sor.
- 33023 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33025 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33025 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33027 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33028 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33028 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni