Férfi kosárdöntő: Vásárhely behúzta az első meccset


-A A+

Pszichológiai előnyhöz is jutott a Marosvásárhelyi BC a férfi kosárlabda-bajnokság döntőjében, ugyanis a sorozat első összecsapásán, 2500 fanatikus szurkolótól hajtva 91-81-re legyőzte a címvédő Asesoft Ploieşti alakulatát.

A Maros-partiak villámrajtot vettek, a két évvel ezelőtt Kolozsváron bajnokságot nyert Branko Csuics rutínja sokat jelentett a az első negyed idegesebb perceiben. A szerb kosaras távoli dobásai rendre bementek, amikor pedig ketten rontottak ki rá, akkor okosan osztotta le a labdát a védő nélkül maradt Păltinişanunak vagy Csiricsnek. Dado Arnautovics, a vendégek szakvezetője 15-7-nél időt kért, de csapata nem tudott a negyed végéig semmit sem faragni a BC nyolc pontos előnyéből (23-15).

A második negyed elején derekasan egymásnak estek a csapatok, záporoztak a kosarak mindkét oldalon, a pontgyártásban oroszlánrészt vállaló légiósok megdolgoztak a pénzükért. A hazaiaknál Barro, Csuics, Csirics, a vendégeknél Timermanis és Tica eredményes. Az egyensúlyt ugyanaz a ravasz Csuics bontja meg azzal, hogy szemtelen játékával kihozta sodrából Burlacut, akit technikai faulttal büntetnek a bírók. Az öt pontos játékból tíz pontra (42-32) nő a vásárhelyiek előnye, de Grigoraş sípmester visszahozza a ploieştieket a meccsbe, amikor Matija Cseszkovics ellen is technikai faultot fúj. A nagyszünetre hat pontos (48-42) előnnyel vonulhatnak a hazaiak.

A harmadik negyed döntetlennel zárul, mindkét csapatnak 20-20 pontos sikerül dobnia, így hát 68-62-ről indul a mindent eldöntő utolsó 10 perc.A hazaiak támadása teljesen becsődölt, így Stănescu kosaraival előbb egyenlít, majd át is veszi a vezetést az Asesoft. Csuics ismételten bebizonyítja, hogy képes kosárgyártással is vezetni csapatát és hárompontos találatával visszaveszi a vezetét a BC. Az utolsó percekben a színesbőrű Barro lépett színre, aki hat pontjával és pontos védekezésével leállította az Asesoft motorjait. A vendégek megpróbálkoztak még a végén a játék összetöredezésével, de a vásárhelyiek pontosaknak bizonyultak a büntetővonalról és 91-81-es eredménnyel megnyerték a négy győzelemig tartó bajnoki döntő első mérkőzését.

Folytatás vasárnap 20 órától, ugyancsak a ligeti sportcsanokban. A mérkőzést élőben közvetíti a DigiSport 3.   








EZT OLVASTA MÁR?

X