Erdélyszerte gyertyát gyújt Erőss Zsoltért és Kiss Péterért az EKE


-A A+

Kedd este 9 órakor tizenkét erdélyi településen gyújt gyertyát az 8568 méteres Kancsendzsönga megmászása után eltűnt Erőss Zsoltért és Kiss Péterért az Erdélyi Kárpát-Egyesület. 

"Mély megrendüléssel vettük tudomásul Erőss Zsolt EKE-társunk és barátunk, illetve Kiss Péter hegymászó 2013. május 21-én a Himalájában való eltűnését. Egy héttel a tragédia után, május 28-án, kedden este 9 órakor minden erdélyi városban, ahol EKE-osztályok működnek, illetve ahol Zsolt előadásait hallgatták, egyidőben gyújtunk gyertyát a hegymászók emlékére. Szeretettel várunk mindenkit, aki ismerte, szerette és tisztelte Erőss Zsoltot" – olvasható az EKE szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.

Dezső László EKE-elnök az MTI-nek elmondta, hogy az erdélyi természetjárók példaképüket, az Erdélyi Kárpát-Egyesület pedig egyik "pillérét" veszítette el a csíkszeredai születésű Erőss Zsolt személyében. Felidézte, hogy a Mount Everest 2002-es meghódítása után Erőss Zsolt valamennyi expedíciójáról vetített képes előadássorozaton számolt be az erdélyi közönségnek, az utóbbi három évben pedig rendhagyó földrajzórákat is tartott számos erdélyi iskolában. Hozzátette: rég nem övezett EKE-rendezvényt akkora érdeklődés, mint amilyen a közösségi portálokon és más internetes fórumokon az estére hirdetett megemlékezés iránt mutatkozik.  "Erőss Zsoltnak rengeteg barátja van Erdélyben és elsősorban Székelyföldön, hiszen, tudjuk, Csíkszeredában született, Orotván meg a Gyilkos-tónál nevelkedett, Gyergyószentmiklóson érettségizett. Az utóbbi évek expedícióira mindig magával vitte a székely zászlót is" - sorolta a nagy érdeklődés okait Dezső László.

Az erdélyi városokban szervezett megemlékezések pontos helyszínei:

  • Brassó: Áprily Lajos Főgimnázium, udvar
  • Csíkszereda: Segítő Mária Római Katolikus Líceum
  • Gyergyószentmiklós: Főtér
  • Kolozsvár: Fellegvár, a játszótér és az ugrótorony közötti területen
  • Marosvásárhely: Bod Péter Diakóniai Központ, díszterem
  • Nagybánya: Teleki Magyar Ház, udvar
  • Nagyvárad: Ady Endre Főgimnázium, díszterem
  • Sepsiszentgyörgy: az EKE-székház előtt, a Míves-ház udvarán
  • Szatmárnémeti: Hám János Iskolaközpont, díszterem
  • Székelyudvarhely: városi park, az EKE-fenyő mellett
  • Temesvár: Magyar Ház
  • Torda: EKE-vár, Várfalva-Aranyosrákos

A szervezők kérik azokat, akik részvétüket szeretnék kifejezni Zsolt és Péter családjának, kedd este tegyék be papírra vetett gondolataikat a helyszínen az erre a célra kialakított dobozba.

Mint korábban írtuk, a Himalajában eltűnt két magyar hegymászó emlékére a Bükki Nemzeti Parkban állítanak majd egy kopjafát, ami mellé a Békás-szorosból érkezik egy szikla, ugyanis a csíkszeredai születésű Erőss ott mászott életében először, ott szeretett bele a hegymászásba.








EZT OLVASTA MÁR?

X