Stájer Nagydíj: Hamilton rajt-cél győzelmet aratott


-A A+

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Stájer Nagydíjat a spielbergi Red Bull Ringen. A 35 éves pilótának ez volt az idei első és pályafutása 85. futamgyőzelme.

Hamilton mögött csapattársa, az egy héttel ezelőtti Osztrák Nagydíjon győztes finn Valtteri Bottas végzett a második, míg Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője a harmadik helyen.

A rajtnál Hamilton magabiztosan tartotta meg a vezető pozíciót, mögötte Verstappen és Carlos Sainz (McLaren) küzdött a második helyért, miközben a két Ferrari a második kanyarban összeütközött, Sebastian Vettel autója pedig olyan mértékben sérült, hogy a négyszeres világbajnok németnek fel kellett adnia a versenyt. Csapattársa, Charlec Leclerc folytatni tudta a futamot, de csak az utolsó, 19. helyen, aztán egy körrel később ő is kiállni kényszerült.

 

A 10. körben Hamilton, Verstappen, Bottas volt az első három sorrendje, a kerékcserék sorát pedig Verstappen kezdte meg a 25. kör végén. Két körrel később Hamilton, majd a 35. körben Bottas is a boxban járt.

A hajráig az első három helyen nem változott a sorrend, de öt körrel a vége előtt Bottas nagy küzdelemben megelőzte Verstappent, és feljött a második helyre.

Hamilton sikerét semmi sem veszélyeztette, Bottas viszont a második helyével megőrizte vezető pozícióját a világbajnoki pontversenyben.

A Forma-1 2020-as idénye egy hét múlva a Hungaroringen, a 35. Magyar Nagydíjjal folytatódik.

Végeredmény, Stájer Nagydíj, Spielberg (71 kör, 306,452 km, a pontszerzők):
 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:22.50.683 óra
 2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 13.719 másodperc hátrány
 3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 33.698 mp h.
 4. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 44.400 mp h.
 5. Lando Norris (brit, McLaren) 1:01.470 perc h.
 6. Sergio Perez (mexikói, Racing Point) 1:02.387 p h.
 7. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 1:02.453 p h.
 8. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1:02.591 p h.
 9. Carlos Sainz (spanyol, McLaren) 1 kör h.
10. Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri) 1 kör h.
pole pozíció: Hamilton
leggyorsabb kör: Sainz, 1:05.619 perc, 68. kör
A vb-pontversenyek állása 2 futam után:
pilóták:

1. Bottas 43 pont
2. Hamilton 37
3. Norris 26
4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 18
5. Perez 16
6. Verstappen 15
7. Albon 12
8. Sainz 12
9. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 6
10. Stroll 6
11. Esteban Ocon (francia, Renault) 4
12. Ricciardo 4
13. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 2
14. Kvjat 1
15. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1
csapatok:
1. Mercedes 80 pont
2. McLaren 38
3. Red Bull 27
4. Racing Point 22
5. Ferrari 19
6. Renault 8
7. Alpha Tauri 7
8. Alfa Romeo 2







EZT OLVASTA MÁR?

X