Indul a jégkorong Erste Liga - a Csíkszeredai Sportklub az esélyesek között
Esélyesként vág neki a hétvégén rajtoló Erste Ligának a Csíkszeredai Sportklub férfi jégkorongcsapata, ugyanakkor megnehezíti a székelyföldi csapat dolgát, hogy egyelőre csupán Magyarországon játszhat mérkőzéseket. A felkészülésről, az új szezon kihívásairól Hozó Levente másodedzővel és Hodos László klubelnökkel beszélgettünk.
Bár az előző évhez képest három hetes csúszással, de a csapatépítés szempontjából még időben tudta elkezdeni a felkészülést az új szezonra a Csíkszeredai Sportklub férfi jégkorongcsapata. Hozó Levente a csapat mögött álló hetekről elmondta: az előírások maximális betartásával végezték a felkészülést. A csapat augusztus 10-étől kezdve gyakorol jégen Csíkkarcfalván, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia műjégpályáján.
A csapatépítés során hat próbajátékos vett részt a felkészülés első két hetében, mindannyian a Sapientia U23 csapatától érkeztek. A fiatalok közül három játékosnak kínált szerződést a Sportklub, ők azóta a felnőtt keret tagjai. Időközben folyamatosan csatlakoztak az edzésekhez a csapat régi és új külföldi játékosai, Andrei Taratukhin és Denyisz Kuljas szerdai érkezésével teljesnek mondható a keret, egyedül a csapat orosz kapusa, Makszim Szamankov fog a jövő héten visszaérkezni Csíkszeredába.
„30-án lépünk először pályára az Erste Ligában. Elég furcsa versenynaptár készült, hét mérkőzést kell játszanunk, Magyarországon leszünk két hétig. Ha addig nem változik semmi, akkor Budapesten fogunk lakni és onnan utazunk majd a mérkőzések helyszíneire” – mondta el a rendhagyó szezonkezdetről Hozó Levente.
Az edző hozzátette: nem lesz egyszerű a csapat számára kétnaponta pályára lépni, ráadásul rögtön tétmérkőzésekkel kezdik a szezont, hiszen nem volt lehetőségük arra, hogy felkészülési mérkőzéseket játszhassanak. Ráadásul rangadókkal kezd a csapat, hiszen szeptember 30-án, az első mérkőzésén az előző kiírás társbajnoka, a Ferencváros vár a kék-fehérekre, majd két nap múlva a MAC HKB Újbuda ellen lépnek jégre.
Az új igazolásokkal kapcsolatosan Hozó Levente úgy nyilatkozott: az érkezők mindegyike kimagasló tudású játékos, és ami még lényeges: igazi csapatemberekről van szó. „Rengeteg energiát fektetnek az edzésekbe is, ez a hazai játékosoknak is jó motiváció” – emelte ki a másodedző.
Némileg átalakított kerettel vágnak neki az új szezonnak a kék-fehérek. Érkezett Judd Blackwater, Colton Yellow Horn, Mathieu Tousignant és Justin Maylan (mind kanadaiak), felnőtt szerződést kapott a Sapientia U23 három fiatal tehetsége Gecse Olivér, Szabó Zsolt Ákos és Ilyés Tamás, Svédországból tért haza Részegh Zsolt. A csapat külföldi játékosai közül maradt Makszim Szamankov és Denyisz Kuljas, valamint a honosított Andrei Taratukhin. Távozott Horváth László, Rokaly Szilárd, Josh Shalla, Evan Brophey, Rod Pelley, Kurtis McLean, Maxim Vesutkin, valamint Logan Pyett.
A kitűzött célokkal kapcsolatosan Hozó Levente elmondta: a város és a szurkolók részéről is elvárás a jó szereplés. „Az utóbbi négy évben fokozatosan alakítottuk ki ezt a keretet. Egyben tudtuk nagyjából tartani a hazai magot. Minden sorozatban a győzelem a cél, de a romániai bajnokságról, kupáról még nincs semmi hírünk” – tette hozzá.
Egyelőre nem kezdődhet a román bajnokság
Bár folyamatosan az egyeztetések, egyelőre semmi biztosat nem lehet tudni a román jégkorongbajnokság elindulásáról. Erről Hodos László, a Sportklub elnöke tájékoztatta a Maszolt. Mint a klubvezető elmondta: a jövő hét kedden lesz újra gyűlés a Román Jégkorong Szövetségben (FRHG). Várhatóan ekkor bólintanak majd rá az erdélyi csapatok ERSTE Liga szereplésére a szakági szövetség képviselői, illetve tárgyalnak a hazai bajnokság sorsáról is.
A klubelnök szerint a jelenlegi járványügyi szabályok szerint egyszerűen képtelenség elkezdeni a romániai küzdelmeket, hiszen gyakorlatilag „szeptembertől áprilisig karanténban kellene lenniük a csapatoknak” – fogalmazott. A másik hazai küzdelemsorozat, a Román Kupa kapcsán született már szövetségi döntés. A sorozat házigazdája várhatóan Galac lesz és december második felében valósulhat meg.
A csapat menedzsmentje folyamatosan dolgozik azon, hogy biztosítsák az új szezon anyagi hátterét. Hodos László ezzel kapcsolatban kiemelte: bár számítanak Csíkszereda városától egy nagyobb összegű támogatásra, ám ez egyelőre nem valósult meg, a bürökratikus rendszer útvesztőiben elakadt valahol a klubnak megígért pénz. Az elnök elmondta, hogy tárgyalásban vannak az egyik vezető barkácsáruházzal, illetve már meg is született a támogatói megállapodás az egyik multinacionális sörgyártó vállalattal. Hodos László elmondta: számítanának további szponzorok bevonására is, ám a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek éreztetik a hatásukat ezen a téren is és nehéz támogatókra lelni.
A klub ugyan megkezdte a szezon hazai mérkőzéseire szóló bérletek árusítását, ám Hodos László szerint egyelőre teljesen bizonytalan, hogy mikor rendezhetnek újra hazai pályán mérkőzéseket, illetve azokra milyen feltételekkel engedhetik be a nézőket. Az is elképzelhető, hogy a bérlettel rendelkezők online követhetik a hazai meccseket, ez esetben a közvetítés eléréséhez kódot kapnak.
Ha lehetőség lesz nézők fogadására, mindenképpen a bérletet megvásárlók élveznek elsőbbséget, akik az éves belépők sorszáma alapján mehetnek be a mérkőzésekre, 500 engedélyezett néző esetén például az első 500 bérlet tulajdonosa, 1000 néző esetén az első 1000 bérletes léphet be a Vákár Lajos Műjégpályára – tájékoztatott a kék-fehér klub vezetője.
(Borítókép: Csíkszeredai Sportklub Facebook-oldala)
- 34919 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34922 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34922 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34923 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34924 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34925 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni