Kosárlabda: megvédte bajnoki címét az Asesoft Ploiesti


-A A+

Megvédte bajnoki címét az Asesoft Ploiesti , miután a férfi kosárlabda-bajnokság döntőjének hatodik mérkőzésén 83 – 76-ra legyőzte a Marosvásárhelyi BC alakulatát és ezzel 4-2-re megnyerte a sorozatot. A Prahova megyei csapat tíz év alatt kilencedik bajnoki aranyát gyűjtötte be, győzelmi sorozatát csak a Kolozsvári U-Mobitelconak sikerült megtörnie két évvel ezelőtt.

 A Maros parti együttes először jutott bajnoki döntőbe, ám az alapszakasz megnyerésével járó pályaelőnyt nem tudta kihasználni. Szrecsko Szekulovics csapata kétszer is veszített a ligeti sportcsarnokban és csak egyszer tért haza győztesen Ploiestiről.

A finálé hatodik mérkőzésének kulcsfigurája Alhaji Mohammed volt, az amerikai játékos 38 pontot vállalt csapata 83 kosarából. A vendégeket a Peciukas, Csirics, Csuics trió tartotta pakliban az utolsó negyedig, amikor Mohammed kezébe vette az irányítást és 12 pontot dobott. Cuic és Barro kosarai már nem voltak elegendőek az egyenlítéshez, így kilencedik alkalommal is a prahovaiak lettek a bajnokok.

A hazai csapatból Mohammed 38, Tica 13 és Stănescu 12 pontot dobott, a vásárhelyiektől Peciukas 23, Cuic 18 és Ciric 12 pontot szórt.

A mérkőzés után Virgil Stănescu, az Asesoft Ploiesti játékosa, a román válogatott alapembere bejelentette visszavonulását.  








EZT OLVASTA MÁR?

X