Roland Garros: honfitársa legyőzésével továbbjutott Simona Halep


-A A+

Bejutott Simona Halep a párizsi Grand Slam-torna harmadik fordulójába, miután szerdán 6:3, 6:4-re legyőzte honfitársát, Irina Begut.

A 2018-as bajnok és idén első helyen kiemelt Halepnek 1 és 23 perc alatt sikerült megszereznie a győzelmet a világranglista 73. helyén álló Beguval szemben. Halep jól kezdte a meccset, 3:0-ra, és 4:1-re is vezetett, Begu 4:3-ra feljött, de Halep csak két pontot hagyott neki az utolsó két játékban, és 6:4-re behúzta a szettet.

A második játszma kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, de Halep 4:4-nél brékelt majd kiszerválta meccset. Simona jobban adogatott, kevesebb nyerője volt, mint Irinának, de kevesebb ki nem kényszerített hibát is vétett.

 

A világranglista második helyén álló román lány 126 ezer eurót és 130 WTA-pontot kapott eddigi teljesítményéért, és a harmadik fordulóban az egyesült államokbeli Amanda Anisimovával játszik (19, WTA-29.), aki a második fordulóban, kevesebb mint egy óra alatt, 6:2, 6:0-ra lelépte honfitársát, Bernarda Perát.

A két játékos csak egyetlen alkalommal találkozott hivatalos mérkőzésen, éppen tavaly, Párizsban, amikor is a fiatal amerikai, hatalmas meglepetésre, 6:2, 6:4-gyel kiütötte a negyeddöntőben az akkor címvédő románt.

Csütörtökön további három román játékos: Patricia Ţig, Ana Bogdan és Irina Bara is játszik a párizsi Grand Slam-torna második fordulójában.








EZT OLVASTA MÁR?

X