Ötvenhét éve nem esett meg ez a szégyen a Liverpollal


-A A+

Az Aston Villa hazai pályán 7–2-re legyőzte a címvédő Liverpoolt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 4. fordulójában.

A birminghami csapat úgy fogadhatta a címvédőt, hogy a legutóbbi 15 meccsén nem tudta legyőzni a Poolt, sőt, a legutóbbi tizenkettőt zsinórban elbukta vele szemben. Ehhez képest a Villa 24 perc után már két góllal vezetett a „vörösök” ellen. Mohamed Szalah ugyan a 33. percben szépített, de a Liverpool felzárkózásról szóló reményei így sem éltek túl sokáig, John McGinn a 35. minutumban visszaállította a kétgólos különbséget, majd a félidő hajrájában az első két találatot jegyző Ollie Watkins csapott le újfent – 4–1 és mesterhármas.

A második félidőből 10 perc telt el, amikor a Klopp-csapat megkapta az ötödiket is, Ross Barkley találata hároméves mélypontot jelentett, 2017-ben az akkor bajnok Manchester City ruházta meg 5–1-re a Liverpoolt.

Szalah a 60. percben másodszor is szépített, de a vendégek hányadtatásai még mindig nem értek véget. A 66. minutumban Jack Grealish is lecsapott (6–2) – újabb történelmi kontextust nyitva a meccsnek: a Liverpool a PL 1992 óta íródó történetében másodszor kapott hat gólt a bajnokságban (2015, Stoke City). Olyan pedig az angol profi labdarúgás történetében először esett meg, hogy a két gigász, a bajnoki örökrangsor első két helyén álló Man. United és Pool ugyanazon a játéknapon kapjon hat-hat gólt. A pontot az i-re Grealish tette fel, amikor a 75. percben a második, csapata hetedik gólját is megszerezte.

A Liverpool több mint 57 éve, 1963 áprilisában kapott legutóbb hétgólos pofont bajnoki meccsen, akkor a Tottenham gázolt keresztül rajta. Arra, hogy egy angol címvédő kapuját hétszer vegye be egy ellenfél még régebben, 1953-ban volt példa – a Sunderland 7–1-gyel küldte haza az Arsenalt.








EZT OLVASTA MÁR?

X