Roland Garros: Iga Swiatek és Sofia Kenin küzdhet meg a trófeáért


-A A+

A francia nyílt teniszbajnokság női egyes versenyének elődöntőjében a lengyel Iga Swiatek az argentin Nadia Podoroskát, az amerikai Sofia Kenin pedig a cseh Petra Kvitován búcsúztatta, ezzel bejutottak a szombati döntőbe.

Az első csütörtöki elődöntőbe jutott Iga Swiatek és Nadia Podoroska óriási meglepetéseket okozva jutott el a döntő kapujába: Swiatek többek között az első helyen kiemelt Simona Halepet is búcsúztatta, Podoroska pedig az idei Roland Garros előtt még sohasem nyert Grand Slam-torna főtábláján mérkőzést.

A WTA-rangsorban 131. argentin játékos az összecsapás elején nem tudott ellenállást kifejteni, így Swiatek hamar elhúzott 3:0-ra. Podoroska ezután valamivel nagyobb küzdelemre késztette ellenfelét, aki viszont így is könnyedén nyerte meg az első játszmát. A meccs képe a folytatásban sem változott jelentősen, Swiatek a második szett elején 4:0-ra lépett el, s bár ezután Podoroska elvette az adogatását, a 19 éves lengyel azonnal visszabrékelt, aztán 6:1-gyel lezárta a játszmát és a mérkőzést is.

 

A második elődöntőben az idei Australian Open győztese, az amerikai Sofia Kenin és a cseh Petra Kvitova csapott össze. A 21 éves Kenin agresszív játékstílusával lepte meg a Kvitovát, aki a mérkőzés nagy részében védekezésre kényszerült.

Beszédes adat viszont, hogy a Kenin szemszögéből 6-4, 7-5 eredménnyel zárult mérkőzésen az amerikai csupán három (3!) ponttal többet nyert Kvitovánál. 

Roland Garros, (35 025 914 euró, salak)
női egyes, elődöntők
Swiatek (lengyel)–Podoroska (argentin) 6:2, 6:1
Kenin (amerikai, 4.)–Kvitová (cseh, 7.) 6:4, 7:5







EZT OLVASTA MÁR?

X