Eb-pótselejtező: október 26-tól kezdik el árulni a jegyeket a magyar-izlandira


-A A+

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a tervek szerint az október 26-tal kezdődő kezdi meg a jegyértékesítést a válogatott novemberi, három hazai találkozójára, amelyeken egyelőre a Puskás Aréna 30 százalékos kihasználtságával számol.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője az M1 aktuális csatornán szerda reggel emlékeztetett: az októberi, három idegenbeli mérkőzés után novemberben háromszor hazai környezetben lép pályára a magyar válogatott, amely az Európa-bajnoki részvételről döntő összecsapáson 12-én Izlandot fogadja, majd a Nemzetek Ligájában 15-én Szerbiát, 18-án pedig Törökországot.

„Óriási az érdeklődés a szurkolók részéről, rendkívül sok emailt, levelet, telefont kapunk, hogy miként tudnak ezekre a találkozókra jegyet szerezni. Az előkészületeket ezzel kapcsolatban már megtettük, a terveink szerint az október 26-tal kezdődő héten indulna a jegyértékesítés. Természetesen figyelembe kell vennünk a járványügyi helyzet alakulását és egyéb szervezési dolgokat, ezért van szükségünk erre az időpontra” – nyilatkozta. Hozzátette: a jegyértékesítés során az eddigiekhez hasonlóan először a szurkolói klub tagjai vásárolhatják meg a belépőiket, utána pedig a többiek. Emlékeztetett: az európai szövetség (UEFA) a stadionokban változatlanul a befogadóképesség 30 százalékára engedélyezi a jegyértékesítést, kizárólag hazai nézők részére. Kiemelte: a Puskás Arénában így körülbelül húszezer néző lehet majd jelen személyesen.

„És reméljük, hogy ez így is marad. Mert azt azért hozzá kell tennem, hogy az UEFA és az MLSZ is folyamatosan kapcsolatban van a járványügyi hatóságokkal, valamint a kormányokkal. Figyeljük az intézkedéseket, illetve a jelzéseket, és ezt mind figyelembe vesszük, amikor egy mérkőzés szervezésére kerül sor. Így van ezzel az UEFA is. Tehát soha nem megy szembe a szervező az adott ország járványügyi rendelkezéseivel. Azokat mindig figyelembe veszi, amikor egy találkozóval kapcsolatos intézkedésekről dönt” – mondta a szóvivő.

Sipos Jenő hangsúlyozta: a járványhelyzet a sportágban is alaposan átírta a szabályokat. Kiemelte ezek közül, hogy a klubok jelenleg nem kötelesek elengedni a válogatott találkozóira a játékosaikat. Hozzátette: meglátása szerint ez a rendelkezés még novemberre vonatkozóan is érvényben marad, de ez nemcsak a magyar, hanem bármely más válogatott esetében is problémát jelenthet a keret összehívását illetően.








EZT OLVASTA MÁR?

X