Eb-pótselejtező: mázlista magyar győzelem Szófiában, a trikolórok elvéreztek Reykjavíkban


-A A+

Elhárult a magyar-román mérkőzéssel járó feszültség veszélye, ugyanis a Mirel Radoi vezette trikolórok csütörtök este 2-1-re kikaptak Reykjavíkban Izland válogatottjától, így a labdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezőjének egyik döntőjében az északiak lesznek a Bulgáriából 3-1-es győzelemmel hazatérő magyar válogatott ellenfelei.

A bolgár-magyar és izlandi-román mérkőzések tétje az volt, hogy a négy csapat közül mely kettő csaphat össze november 12-én az Eb-részvételért rendezett mérkőzésen. Előzetesen azt is lehetett tudni, hogy a bolgár-magyar összecsapás győztese a mindent eldöntő mérkőzést hazai pályán játszhatja, így két csütörtöki vendéggyőzelem esetén november 12-én a Puskás Arénában magyar-román csatára lett volna kilátás. De ehhez előbb mindkét csapatnak le kellett volna győzni soros ellenfelét.

A szerencse is a magyarok mellé szegődött Szófiában

Marco Rossi szövetségi kapitány a hiányzó Szoboszlai Dominiket a DAC-ban futballozó Kalmár Zsolttal pótolta, aki a 17. percben szögletből adott gólpasszt Willi Orbánnak, majd a 47. percben szabadrúgásból talált be. A meccset a csereként beálló Nikolics Nemanja fejesgólja döntötte el a 75. percben, a végeredményt Georgij Jomov állította be a hajrában. A találkozón Nego Loic becserélésével újoncot is avatott az olasz szakvezető.

A második féliőben két gólt rúgtunk és egyet kaptunk Szófiában. Kalmár Zsolt megszerezte első válogatott találatát és...

Közzétette: MLSZ - Magyar Labdarúgó Szövetség – 2020. október 8., csütörtök

A magyarok 45 év után győzték le ismét a bolgár csapatot, idegenben pedig 63 esztendő után sikerült felülmúlniuk. 

Eb-pótselejtező, A divízió, elődöntő:
Bulgária-Magyarország 1-3 (0-1)
Szófia, 2000 néző, v.: Szymon Marciniak (lengyel)
    gólszerzők: Jomov (89.), illetve Orbán (17.), Kalmár (47.), Nikolics (75.)
    sárga lap: Lang (55.), Gazdag (88.)
Bulgária: Ilijev - Cicinho, Terzijev, Bozsikov, Nedjalkov - Karabeljov, Malinov - Karagaren (Deszpodov, 58.), Nedelev, Ivanov (Jomov, 31.) - Krajev (Jankov, 80.)
Magyarország: Gulácsi - Lang, Orbán, Szalai A. - Fiola (Botka, 82.), Sigér, Nagy (Gazdag, 82.), Holender (Nego, 70.) - Kalmár (Hangya, 70.) - Szalai Á., Sallai (Nikolics, 59.)

Mindkét csapat kissé idegesen kezdett, ami elsősorban a pontatlan passzokban nyilvánult meg. Néhány perc elteltével inkább már az óvatosság jellemezte a két gárda játékát, így az első negyedórában nem alakult ki helyzet. A magyarok viszont az első adandó alkalommal betaláltak egy szögletet követően. Hátrányban azonnal felpörgették a tempót a hazaiak, ennek eredményeként egy perccel később Gulácsinak kellett védenie a keresztléc alá tartó lövést. Bár a bolgárok tartósan nem tudtak nyomást gyakorolni, de időről időre így is voltak komoly lehetőségeik, Gulácsi több ízben bravúrral hárított. A magyarok kissé kényelmesen futballoztak előnyben, így esélyük sem volt újabb gólszerzésre a szünetig.

A folytatás álomszerűen indult, mivel a Szoboszlait helyettesítő Kalmár megpattanó szabadrúgásával, ha szerencsésen is, de sikerült megduplázni az előnyt. Az újabb bekapott gól letörte a bolgár együttes lelkesedését, így ekkor vezetett néhány ígéretes akciót a magyar csapat. A mezőny- és mentális fölény viszont nem tartott sokáig, mert az 55. percben a játékvezető büntetőt adott a bolgároknak, azonban a videobíró elemzése után szabadrúgásra módosította ítéletét, mivel Lang Ádám még a 16-oson kívül szabálytalankodott. Bár Krajev lövése fölé szállt, a bolgárok mégis visszavették a mérkőzés irányítását, de ebben a periódusban fölényük inkább csak meddő volt. A találkozót a csereként beállt Nikolics fejesgólja döntötte el végleg. Háromgólos hátrányban is próbálkoztak a bolgárok, de már nem volt igazán lelkesedésük és lendületük sem, a magyarok ekkor már magabiztosan és szervezetten védekeztek, végül a hajrában a szépítés sikerült a hazaiaknak.

„Egyrészt nagyon boldog vagyok, mert sikerült továbbjutnunk, és természetesen nagyon örülök a győzelemnek. Másrészt azonban nem örülök annak, hogy milyen stílusban futballoztunk. Őszintén el kell ismerni, hogy a bolgárok jobban játszottak a mérkőzés egyes periódusaiban,

mi viszont szerencsések voltunk, ennek köszönhetően nyertünk.

Ez az első alkalom mióta szövetségi kapitány vagyok, hogy gyenge játékkal jó eredményt értünk el, ez talán annak köszönhető, hogy a fiúk keményen küzdöttek a sikerért” – mondta kritikusan a találkozót követő sajtótájékoztatón Marco Rossi, aki szerint a rosszabb játék okai közé tartozott, hogy nem sikerült betartani a megbeszélt taktikát, illetve a mérkőzés tétje több játékosát is nyomta. Az olasz szakvezető szerint csapatából a kapus Gulácsi Péter nyújtotta a legjobb teljesítményt.

Sigurdsson kiverte a trikolórok fejéből a focit

Reykjavíkban teljesen más irányt vett az izlandi-román összecsapás. Ott a hazaiak Gylfi Sigurdsson irányításával magukhoz ragadták a kezdeményezést, és már az első félidőben két gólos vezetéshez jutottak. Mindkét gólt a Premier League listavezetőjénél, az Evertonnál játszó Sigurdsson szerezte, előbb a 16. percben egy távoli lövéssel verte meg Tatarusanut, majd a román védővonal összeszokatlanságát kihasználva közelről vette be a román kaput.

Szünetben lecserélte teljes támadósorát Mirel Radoi, és mintha egy kicsit feljavult volna a vendégek játéka. A 63. percben Ianis Hagi beadásánál  CFR-e AndreinBurcát lekönyökölte Ragnar Sigurdsson, és a videobíró segítségével a trikolótok büntetőhöz jutnak, amit Maxim értékesített. A hátramaradó félórában az izlandiak tapasztalt játékosai okosan ölték az időt és megszerezték azt a győzelmet, ami egy lépéssel közelebb viszi őket a jövő évi Európa-bajnokság felé. Románia viszont kiesett, és ez azt jelenti, hogy a trikolórok elszalasztották azt a vissza nem térő lehetőséget, hogy a kontinentális tornán hazai pályán szerepeljenek, ugyanis az UEFA korábbi döntése értelmében a bukaresti Nemzeti Aréna lesz - tizenegy másik stadion mellett - az Eb. egyik helyszíne. 

November 12-én 21:45 órai kezdettel a budapesti Puskás Arénában Magyarország-Izland mérkőzést rendeznek, a győztes kijut a kontinentális tornára. A két válogatott legutóbb Marseille-ben csapott össze a 2016-os Európa-bajnokság F csoportjának 2. mérkőzésén, ahol 1-1-es döntetlen született. A novemberi mérkőzés győztes csapata az Eb F-csoportjába kerül Németország, Portugália és Franciaország mellé.

 

A-liga
Bulgária–Magyarország 1–3
Izland–Románia 2–1
Döntő, Magyarország-Izland (november 12., M4 Sport)
B-liga
Bosznia-Hercegovina–Észak-Írország 1–1, továbbjutott tizenegyesekkel Észak-Írország
Szlovákia–Írország 0–0, továbbjutott tizenegyesekkel Szlovákia
Döntő, Észak-Írország-Szlovákia (november 12.)
C-liga
Norvégia–Szerbia 1–2 (Normann 88., ill. Milinkovics-Szavics 82., 102.) – hosszabbítás után
Skócia–Izrael 0–0, továbbjutott tizenegyesekkel Skócia
Döntő, Szerbia-Skócia (november 12.)
 
D-liga
Grúzia–Fehéroroszország 1–0 (Okriasvili 7. – 11-esből)
Észak-Macedónia–Koszovó 2–1 (Kololli 16. – öngól, Velkoszki 33., ill. Hadergjonaj 29.)
Döntő, Grúzia–Észak-Macedónia (november 12.)







EZT OLVASTA MÁR?

X