Nemzetek Ligája: öt alapembere nélkül tör a csoportelsőségre a magyar válogatott
Magyar-török - Rossi: csapatjátékkal kell ellensúlyozni a jó egyéniségeket - FRISSÍTETT (új: török nyilatkozat)
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint most már a csoportelsőség a célja a magyar labdarúgó-válogatottnak, amely szerdán 21.45-től a török csapatot fogadja a Nemzetek Ligája másodosztályának megfelelő B divízió utolsó, hatodik fordulójában.
„Mindenképpen elégedett leszek a 2020-as esztendővel, de hogy mennyire, az a szerdai mérkőzéstől függ. Noha nem csak a saját kezünkben van a sorsunk, nyerni akarunk, mert most már kimondott cél a csoportelsőség elérése, mivel a következő kiírásban szeretnénk a legjobbakat felvonultató A divízióban szerepelni. Nem veszíthetünk, szeretnénk megkoronázni ezt az évet” – fogalmazott keddi online sajtótájékoztatóján az olasz szakvezető, aki koronavírusos megbetegedése miatt nem ülhet majd a kispadra.
Az 56 éves tréner kifejtette, csapata a lehető legjobb lélektani állapotban várja a találkozót. Hozzátette, habár Szoboszlai Dominik távozása miatt immár öt alapemberére nem számíthat, maximálisan bízik valamennyi játékosában, így a szerbek ellen debütáló Kecskés Ákosban is, és egyszeri hibának tekinti a megingását, amelyből gólt kaptak a szerbektől.
A csapat egyszégével ellensúlyoznák a török sztárokat
„Nagyon erős a törökök kerete, tele van olyan futballistákkal, akik a legjobb bajnokságokban szerepelnek. Nekünk csapatjátékkal kell ellensúlyozni a jó egyéniségeket" - mondta Rossi, aki annak örülne, ha sikerülne mindkét félidőben ugyanolyan jól teljesíteni, de megjegyezte, nem biztos, hogy ez lehetséges, mert a fizikai fáradtság biztosan érezhető lesz a játékosain. „Jobb erőbeosztásra lesz szükség, hogy a második félidőre is maradjon erő. Szerbia ellen a második félidőre elhasználtuk minden energiánkat, ezért veszítettünk a lendületből vasárnap”.
Rossi elárulta, sok ajánlat érkezett az elmúlt időszakban, voltak köztük érdekesek is, de mindet visszautasította. Jelenleg csakis a törökök elleni összecsapásra koncentrál, utána viszont rajta nem múlna a tárgyalás a szövetséggel, amennyiben az szeretné meghosszabbítani a jövő év végéig, azaz a világbajnoki selejtezők lezárultáig szóló szerződését. A sikerek kapcsán a magyar szurkolók ismeretlenül küldött üzenetei érintették meg legjobban, illetve az tölti el leginkább büszkeséggel, hogy a magyar válogatottat tapasztalata szerint jobban tisztelik, mint egy évvel ezelőtt, külön megemlítette walesi kollégája, Ryan Giggs tavalyi, kissé degradáló nyilatkozatát.
„Még csak most kezdte az edzősködést, értékelni majd az U21-es csapatnál végzett munkája alapján lehet, de még azzal is várni kell. Mindenesetre olyan karaktere van, hogy kiváló pályát futhat be” – mondta az őt helyettesítő Gera Zoltánról Rossi, aki elárulta, ő telefonon Sándor Györggyel tartja a kapcsolatot a kispadon.
Alig várja a nagyágyúk elleni összecsapásokat
A szakember szót ejtett a 2021 nyarára halasztott Eb-ről is, amelyen majd azt várja, hogy győztes mentalitással lépjen pályára a nemzeti együttes annak ellenére, hogy győzelmi esély nem sok lesz a németekkel, a világbajnok franciákkal és a címvédő portugálokkal szemben. Ahogy fogalmazott, helyén kell kezelni a várakozásokat.
„Édes teher ez a sok meccs még akkor is, ha olyakor fáradtabbnak érzi magát az ember. Ennyi sikeres mérkőzés után egy pozitív spirálba kerültünk" - mondta Sigér Dávid, aki szerint a Puskás Aréna is hozzájárult a sikerekhez. "Olyan nemzetközi szintű létesítmény, amelyet a külföldi klubtársaim is dicsértek". A Bajnokok Ligája-szereplő Ferencváros középpályása azt is elárulta, tortával és énekléssel köszöntötték fel 30. születésnapján a kapus Dibusz Dénest.
A törökök a három pontért jöttek
A törököktől a kapus Mert Günök a nemzeti csapat online sajtótájékoztatóján elmondta, nem foglalkoznak azzal, hogy a magyarok egyik legjobbja, Szoboszlai Dominik nem játszik ellenük, ugyanis nem egyénekre, hanem egy jó együttes ellen készültek.
A török válogatott megtartotta a szerdai Nemzetek Ligája-mérkőzést megelőző hivatalos edzését a Puskás Arénában. Senol...
Közzétette: MLSZ - Magyar Labdarúgó Szövetség – 2020. november 17., kedd
„A célunk a három pont megszerzése, és az, hogy együtt harcoljunk. Olyan időket élünk, amikor a pandémia miatt már a felkészülés sem egyszerű, de mindent meg fogunk tenni a sikerért, amivel lenne esélyünk megszerezni a feljutást érő első helyet" - fogalmazott Günök.
A magyar válogatott szerdán 21.45-től találkozik a törökökkel a Puskás Arénában, amennyiben több pontot szerez, mint az orosz gárda Szerbiában, akkor négyesében megszerzi az első helyet, amely akár vb-pótselejtezőt is érhet, egyúttal feljut az élvonalba.
(Címlapi fotó forrása: Magyar Labdarúgó Szövetség)
- Hetekre kidőlt a magyar válogatott csatára
Sport - Nemzetek Ligája: szerb segítséggel csoportelső is lehet a magyar csapat
Sport - Nemzetek Ligája: döntetlen a szerbek ellen, még fel is juthat a magyar válogatott
Sport - Tünetmentessé vált a koronavírussal megfertőződött Marco Rossi
Sport - Eb-pótselejtező: Magyarország-Izland 2-1 (élő szöveges tudósítás)
Sport
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34941 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni