Brassói győzelem Gyergyószentmiklóson a román–magyar jégkorongbajnokságban
Brassó idegenbeli győzelmével zárult a jégkorong Erste Liga első erdélyi csapatok között lejátszott rangadója. Az összecsapás negyed órával a vége előtt még döntetlenre állt, ám a helyzeteikkel jobban gazdálkodó vendégek végül magabiztos sikert arattak.
Hosszú várakozás után rendezhették meg az első erdélyi rangadót az Erste Ligában, a Brassói Corona hétfőn látogatott Gyergyószentmiklósra. A koronavírus-járvány miatt eddig csak az erdélyi együttesek játszhattak Magyarországon, és magyar bázisú klubok Erdélyben, ám most már két erdélyi csapat számára is engedélyezték az összecsapást az Erste Liga keretében.
Óvatos játékot hozott az összecsapás első harmada, amelyben egyetlen kiállítás volt, ám a vendégek nem éltek a lehetőséggel. A második felvonás 5. percében késleltetett kiállítás során vezetést szereztek a brassóiak, Carlson talált be a Cooke helyén bizalmat kapó Ruczuj hálójába (0–1). A harmadik játékrész elején egyenlítettek a hazaiak: St. Amant tört be eredményesen Tőke kapuja elé és talált be (1–1).
Nyomott a Gyergyó, ám további találatokat mégis a vendégek értek el, szám szerint hármat. Előbb Tranca szerezte meg újra a vezetést (1–2), majd Finucci emberelőnyben növelte az előnyt (1–3). A végeredményt Valchar állította be üres kapus góllal (1–4). A brassóiak győzelmükkel újra dobogósok az Erste Ligában, csütörtökön a tabellaelső MAC HKB Újbuda vár rájuk. A GYHK három nap múlva a jelenleg 2. helyezett DEAC-ot fogadja.
Az Erste Liga tabelláját a MAC HKB Újbuda csapata vezeti 32 ponttal a 28 pontos DEAC és a 27 pontos Brassó előtt, a Csíkszeredai Sportklub jelenleg a nyolcadik helyen áll 10 ponttal, ám a kék-fehérek még csupán 5 mérkőzést tudtak lejátszani ebben a szezonban.
Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona 1–4 (0–0, 0–1, 1–3)
Gyergyószentmiklós, zárt kapuk mögött
Gólszerzők: St. Amant (42.p.), ill. Carlson (25. P.), Tranca (47.p.), Finucci (50.p.), Valchar (60.p.)
A liga keddi programja:
Csíkszeredai Sportklub–Debreceni EAC
UTE–FTC Telekom
Opten Vasas HC–Dunaújvárosi Acélbikák
(Borítókép: Gyergyói Hoki Klub)
- 33160 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33162 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33163 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33164 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33165 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33165 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni