Liga 1: megszakította a CFR a FCSB veretlenségi sorozatát


-A A+

Küzdelmes, szabálytalanságokkal tarkított mérkőzésen 2-0-ra legyőzte vasárnap este a Kolozsvári CFR a FCSB-t, és ezzel 3 pontra megközelítette a tabellát jelenleg vezető bukaresti csapatot.

A vasutasok a FCSB hét forduló óta tartó győzelemsorozatát szakították meg olyan körülmények között, hogy az utóbbi időben nemigen ment nekik a játék: a múlt héten kiestek az Európa Ligából, és a Fellegváron játszott legutóbbi öt mérkőzésük egyikén sem sikerült megszerezniük a 3 pontot.

A bukarestiek már a 2. percben tizenhatoson belüli kezezést reklamáltak Camoránál, ám Kovács István játékvezető úgy értékelte, hogy nem történt szabálytalanság. A bíró később jogosan ítélt meg egy büntetőt a CFR-nek, amelyet a 11-ik percben Deac értékesített. A kolozsváriak a második góljukat Costache részén szerezték a 85. percben

Kovács István összesen kilenc sárga lapot osztott ki a mérkőzésen, hatot a hazaiaknak. Győzelmével a CFR a tabella harmadik helyén áll, 27 ponttal a 28 pontos Craiova és a 30 pontos FCSB mögött. Az oltyánok azonban az első helyre kerülnek, ha hétfő este legyőzik Aradon az UTA-t.

(Címlapfotó forrása: a CFR Facebook-oldala)








EZT OLVASTA MÁR?

X