Női kézilabda Eb: vereséggel búcsúzott és tizedik lett a magyar válogatott
A magyar női kézilabda-válogatott 32-21-re kikapott Norvégia csapatától a dániai Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában, kedden, így két győzelemmel és négy vereséggel zárta a tornát.
A magyarok a csoportkörben legyőzték Szerbiát, viszont Horvátországtól és a világbajnok Hollandiától, illetve a középdöntőben Németországtól kikaptak, így már a románok hétfő esti legyőzése előtt biztossá vált, hogy nem játszhatnak helyosztót.
Bő nyolc perc alatt ötször adták el a labdát a magyarok, ezt a hétszeres Európa-bajnok norvégok minden alkalommal kihasználták, ezért a szakmai stábnak 6-1-es hátránynál időt kellett kérnie. Ezt követően egy rövid ideig felváltva estek a gólok, ám utána a skandinávok egy 4-0-s sorozattal tovább növelték előnyüket. Támadásban és védekezésben sem volt azonos súlycsoportban a két csapat, még akkor sem, amikor a norvégoknál a cserejátékosok kaptak lehetőséget.
Norvégia a szünetben 17-9-re vezetett, majd a negyvenedik percben alakult ki először tízgólos különbség a csapatok között. Bíró Blanka védéseinek köszönhetően nem nőtt tovább a magyarok hátránya, sőt, sorozatban háromszor voltak eredményesek. A hajrában ismét gyorsabb és pontosabb kézilabdával rukkolt elő az ellenfél, amely végül 11 találattal győzött, így a magyar együttes a tizedik helyen végzett.
A mezőny legeredményesebb játékosa Nora Mörk volt, aki nyolc lövésből hét gólt dobott. A Győri Audi ETO KC norvég játékosai közül Veronica Kristiansen nem szerepelt a mérkőzésen, Stine Oftedal és Kari Brattset is egy-egy gólt szerzett, Silje Solberg pedig 19-ből tíz lövést védett.
A többi kapus közül Katrine Lunde nyolc, Bíró Blanka kilenc, Szikora Melinda három lövést hárított. A két csapat 84. egymás elleni mérkőzésén 49 magyar győzelem és három döntetlen mellett a 32. norvég siker született.
korábban:
- Horvátország-Németország 23-20 (12-12)
- Hollandia-Románia 35-24 (16-12)
A végeredmény: 1. Norvégia 10 pont, 2. Horvátország 8, 3. Hollandia 6, 4. Németország 4, 5. Magyarország 2, 6. Románia 0
A két középdöntő-csoport első két helyezettje jutott az elődöntőbe, a harmadikok pedig az ötödik helyért játszhatnak. A torna első négy helyezettje kijutott a jövő decemberi, spanyolországi világbajnokságra, amelynek a házigazdák, valamint a címvédő hollandok biztosan résztvevői lesznek.
(Címlapfotó forrása: Magyar kézilabda-válogatott - Facebook)
- 34834 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34837 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34837 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34838 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34839 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34840 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni