A Ferencvárost hívná stadionavatójára a Rapid


-A A+

A Ferencvárossal szeretne barátságos mérkőzést játszani a jövő év augusztusára tervezett stadionavatóján a bukaresti Rapid labdarúgócsapata. 

A tervről Lucian Ionescu, a másodosztályban játszó nagy múltú bukaresti klub marketingigazgatója beszélt a Metropola televízióban, és nyilatkozatát több romániai sportportál is idézte. 

Ionescu elmondta, sporttörténeti okokból hívná a Ferencvárost Bukarestbe. Mint kifejtette, 1940-ben ennek a két csapatnak kellett volna játszania a Közép-Európa-kupa döntőjét, de a második világháború miatt a meccsre nem került sor. A marketingigazgató azt is megjegyezte, ez egyelőre az ő kezdeményezése, a klub még nem hozott döntést az FTC meghívásáról.

Az 1923-ban alapított, és az egyik legnagyobb rajongótáborral rendelkező bukaresti klub a 2014/15-ös idény végén kiesett a Liga 1-ből, és csődbe jutott. Az ötödosztályból indulva kapaszkodott fel a másodvonalba, ahol jelenleg a harmadik a tabellán, és az élvonalba jutásért küzd.

A klub újjáépülő stadionját az idén nyárra tervezett Európa-bajnokságra kellett volna felépíteni, hogy edzőpályául szolgáljon a Bukarestben játszó csapatoknak. Az Eb-t a koronavírus-járvány miatt jövő nyárra halasztották. Az építkezés jelenlegi állása szerint a 14 ezer néző befogadására alkalmas új Rapid-stadion 2021 nyarára készülhet el.

(Címlapfotó forrása: Facebook/FC Rapid 1923)








EZT OLVASTA MÁR?

X