Spanyol–olasz elődöntőt hoz a harmadik brazil győzelem


-A A+

A labdarúgó Konföderációs Kupa A-csoportjának harmadik fordulójában az eddigi két mérkőzését megnyerő brazil válogatott az addig hozzá hasonlóan hat pontot számláló Olaszországgal csapott össze. Mivel a továbbjutást már mindkét együttes bebiztosította, a mérkőzés tétje - a presztízsen túlmenően, természetesen - az volt, hogy ki kerüli el a spanyolokat. A 4-2-es hazai győzelem, a taljánokat küldi a spanyol bika útjába. A csoport másik összecsapásán Mexikó 1-0-ra verte Japánt.

BRAZÍLIA–OLASZORSZÁG

Sokkal jobban Brazília, az első percben két gólt is szerezhettek volna a sárga mezesek. Ezt követően azonban mesterfokon kezdték el tördelni a játékot az európaiak, és ebben Oscarék is partnerek voltak (belementek a közelharcba a középpályán, amelyből borítékolható módon rendre vesztesként kerültek ki), így aztán különösebben érdekes események nélkül csordogáltak a percek. A következő helyzetre jó húsz percet kellett várni, Neymar azonban ziccert hibázott, közben a lesérülő Montolivót Emanuel Giaccherini váltotta.

https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=DfpI9hs3WtU

Oscar remek passza után rosszul célzott Neymar, Ignazio Abate lábát bezzeg eltalálta: a gonosz kis belépő után az olaszt le kellett cserélni, Christian Maggio futott be helyére. Nem sokra rá Luiz Felipe Scolarinak is kényszerből kellett cserélnie: David Luiz lesántikált, Dante váltotta fel. A cserehátvéd igyekezett feldobni a mérkőzést, mert rúgott egy bődületes lyukat a 16-os és Mario Balotelli előtt, de megúszta, mert a támadó nem számított ekkora hibára, és elvétette ő is a labdát.

Nem lett tehát Dante pokla a mérkőzés, olyannyira nem, hogy a szünet előtt a ráadásban megszerezte a vezetést Brazíliának: Fred fejesét még védte Gianluigi Buffon, a kipattanóból viszont Dante közelről a kapuba juttatta a labdát. 0–1!A pihenő az olaszoknak tett jobbat, az 51. percben Balotelli sarokkal, a levegőben úszva kiosztotta az év gólpasszát, Emanuel Giaccherini magára maradt, és az ötös jobb sarka elől a hosszú sarokba lőtt. 1–1!

Nem sokáig kellett azonban mérgelődniük és aggódniuk a brazilokért szorítóknak, mert alig négy perc múlva egy 16-os előtti szabadrúgást Neymar mesterien feltekert a bal felső sarokba. 1–2!Szép egyéni megmozdulás volt Neymartól (Buffontól nem annyira, maradjunk annyiban, fogott ő már ennél nagyobb lövést is), a 66. percben Fred is villantott: remekül kezelte le Marcelo félpályás indítását, áthámozta magát Giorgio Chiellinin, és a kapus fölött a léc alá ívelt. 1–3!

Scolari Neymar lecserélésével reagált a kétgólos előnyre, Neymart a középpályás, Bernard váltotta, Cesare Prandelli pedig beküldte „végre" a sokak által a csapatba követelt Stephan El Shaarawyt.

Arra aligha gondoltak a mesterek, hogy nemsokára ismét csak egy góllal vezet a selecao: egy kapu előtti keveredést követően Giorgio Chiellini lőtt a jobb alsóba az ötös elől. 2–3!

Érdekes találat volt, mert a játékvezető, az üzbég Ravsan Irmatov éppen 11-est ítélt Balotelli lerántásáért, de szinte ezzel egy időben talált a kapuba Chiellini, így inkább megadta a találatot.

A hajrára fordulva nagy erőkkel rohamoztak az olaszok, Maggio a lécet is megrezgette, de nem sokkal a vége előtt Fred mindent eldöntött szemfüles találatával. 2–4!

Ha nem is habkönnyedén, de legyőzte Brazília Olaszországot az érdekes és lesgyanús gólok mérkőzésén, azaz tovább menetel az elővilágbajnokságon, és az elődöntőben elkerüli a világ- és Európa-bajnok spanyol válogatottat.

Brazília: a lakosság háromnegyede a tiltakozás mellett. Egy felmérés szerint a brazilok háromnegyede támogatja a tiltakozó mozgalmat, amely két hete kezdődött a rossz minőségű közszolgáltatások, a kormányzati költekezés és a korrupció miatt. A tömegközlekedés ára és minősége miatt 77 százalék, a politikusok alkalmatlansága miatt 47 százalék, a korrupció miatt 33 százalék ért egyet a tüntetőkkel az Ibope Intézet felmérése szerint. A brazilok 78 százaléka szerint a közegészségügy állapota a legkatasztrofálisabb. A foci esetében azonban ingadozik a vélemény a bírálat és az elismerés között. A Konföderációs Kupa megrendezését 40 százalék helyesli, 28 százalék véleménye bizonytalan, és 31 százalék ellene van. Ami a labdarúgó világbajnokság megrendezését illeti, amit a brazilok ötször nyertek meg, 40 százalék nagyon támogatja, 27 százalék támogatja és 29 százalék ellenzi. A felmérés június 19-20-án készült, országszerte 1008 személyt kérdeztek meg.








EZT OLVASTA MÁR?

X