Menesztette Déri Csabát a Sepsi SIC női kosárcsapat


-A A+

Eredménytelenség miatt elbocsátotta vezetőedzőjét a Sepsi SIC kosárlabdacsapat. Miklós Zoltán, a sepsiszentgyörgyi sportklub igazgatótanácsának elnöke lapunknak küldött közleményében rámutat: „a Sepsi-Sic sportegyesület vezetősége, reagálva az elmúlt mérkőzések eredményeire, és figyelembe véve az idény kezdetén meghatározott célkitűzéseket, illetve azok nem teljesedését, egyeztetve Déri Csaba vezetőedzővel, eldöntötték, hogy megszakítják az együttműködést”.

Az új vezetőedző kinevezéséig a csapat szakmai irányítását Nemes Áron másodedző látja el a szakmai stáb és a vezetőség támogatásával, írja közleményében Miklós Zoltán.

A vezetőedző menesztése azt követően történik, hogy a sepsiszentgyörgyi zöld-fehér csapat hétvégén csúfos vereséget szenvedett Gyulafehérváron, a Fehér megyei csapat ellen. A Sepsi SIC félidőben még vezetett, de az utolsó negyedben alulmaradtak, a mérkőzés pedig 78-65-el zárult a Fehér megyei csapat javára. A két csapat az előző idényben ötször mérkőzött meg egymással, és négy alkalommal a gyulafehérváriak nyertek.

A mostani bajnokságban a Sepsi SIC csupán a negyedik helyen tartózkodik, ugyanis Gyulafehérvár előtt Alexandria csapata is felülmúlta a zöld-fehéreken. A Sepsi SIC az egyetlen hazai csapat, amely részt vesz a FIBA Eurocup sorozatban is, ahol múlt heti, első mérkőzését a török Tarsus Belediyespor ellen. Ezen a meccsen viszont emberfeletti teljesítményt nyújtva alig ötpontos különbséggel kaptak ki.

Akkor Déri Csaba edző úgy nyilatkozott, hogy kis szerencsével és hosszabb cserepaddal akár nyerhettek volna is. Az elbocsátott vezetőedző egyébként többször felvetette, hogy újabb játékosokra, köztük magas kosarasra is szükség lenne az eredményes szerepléshez.

Déri Csaba a harmadik idényben vezette a sepsiszentgyörgyi kosaras lányok játékát, a vezetőség most azonban elégedetlen volt az elért eredményekkel. Tudomásunk szerint keresik a vezetőedző utódját, várhatóan külföldi trénert igazolnak le.








EZT OLVASTA MÁR?

X