Kosár: egy kolozsvári győzelem kell az erdélyi döntőhöz


-A A+

Szívbajosoknak nem ajánlott mérkőzést megnyerve jutott egy lépéssel közelebb az országos kosárlabda-bajnokság döntőjéhez a Kolozsvári U-Mobitelco, amely csütörtök este 3000 fanatikus szurkolója előtt verte meg egy ponttal ( 75-74) a címvédő Asesoft Ploiești csapatát. A sorozatot 2-1-re vezető kolozsváriak a pénteken este 8 órakor kezdődő negyedik összecsapáson bebiztosíthatják helyüket a döntőben, ahol a Nagyváradi CSM vár ellenfelére.

Bár már negyedórával a mérkőzés kezdete előtt egy tűt sem lehetett ledobni a  kétvízközi Horia Demian Sportcsarnok lelátóján a máskor nagyon hangos U-galeri visszafogottan, feszülten figyelte a csapatok bemelegítését.  Olyan valódi rájátszás-hangulat uralkodott a csarnokban, itt már nem babra megy a játék.

Dorin Pintea játékosai a múlt héten a maguk kezébe vették sorsukat azzal, hogy a címvédő elleni elődöntő első, idegenbeli mérkőzésén rekordnak számító 21 triplát elsüllyesztve elvették az Asesoft pályaelőnyét. Bár a második összecsapáson a büszkeségükben sértett bajnokok kiütéses vereséget mértek az előző napi megerőltetéstől fáradt kolozsváriakra, Silvășanék tudták, hogy most már „csak” az itthoni két meccset kell hozni a döntőbe jutáshoz.

Az első félidőben a hazaiak akarata érvényesült annak ellenére, hogy a vendégek nagyon szorosan védekeztek, így próbálva elejét venni a triplaesőnek. A pontok ilyen körülmények között elsősorban betörésekből születtek, Milan Medvedj mesterien osztogatta a labdákat a csapattársainak. A vendéglátók nem remélt 12 pontos előnnyel, 41-29-nél mehettek szünetre.

A harmadik negyed felért egy kisebb katasztrófával a csarnokban ülő U-sok számára, hiszen kedvenceik óriási hullámvölgybe kerültek és 13-27-re elveszítették ezt a játékrészt. Az Asesoft 2 pontos előnnyel vághatott nekik a mindent eldöntő utolsó 10 percnek. A csapatok ekkor már fej-fej mellett haladnak, egyik sem akarva tól nagy hátrányba kerülni a végjátékra. Amely végül a terem által űzött, hajtott hazaiaknak sikerült jobban és végül 75-74-gyel megnyerték az összecsapást.

A negyedik mérkőzést ugyanott rendezik pénteken este 8 órától, a meccset a DigiSport élőben közvetíti. 








EZT OLVASTA MÁR?

X