Kevesen tudják, hogy Dárdai Pál, a magyar labdarúgóválogatott szövetségi kapitánya édesapja révén bukovinai székely felmenőkkel rendelkezik. A bukaresti 1-1-es döntetlenért „felelős” edző erről maga is nyilatkozott a Magyar Nemzetnek.

Édesapja révén székely, édesanyja révén sváb vér csörgedezik Dárdai Pál ereiben. A magyar szövetségi kapitány apai nagyanyja Domokos-lány volt, a család 1941-ben Bukovinából, Istensegíts, Hadikfalva környékéről települt át Magyarországra. „Soha nem felejtem el, hogy székely családból származom. Nagymamám ruháját megőriztük, és a nappalimban is ott virít a székely népviseletbe öltözött kis baba is” – mondta el Dárdai, aki elismerte, hogy ezen kívül sok kapocs nem maradt.

A berlini Herthától „nyugdíjba vonult” játékos édesnyja sváb lány volt. „Így én elég vegyes lettem, hogy úgy mondjam. Agyas vagyok, mint egy székely és precíz, mint egy sváb” – fogalmazott Dárdai Pál.

Arra a kérdésre, hogy szokott-e a család hazalátogatni Bukovinába a szövetségi kapitány elmondta, egyelőre nem került még sor rá, de idős nagymamája nagyon szeretné, ha együtt meglátogatnák a szülőfalut. „A család bukovinai ága régóta rágja már a fülünket, hogy azért mégiscsak meg kéne ejteni ezt a túrát, szóval lehet, hogy összejön a dolog” – fűzte hozzá.

Dárdai azon a véleményen van, hogy személyiségében a székely ág került felül, hiszen csökönyösségét, önfejűségét onnan örökölte.

A bukovinai a „legvándorabb” székely. 1763-ban Mária Terézia határőrség felállításáról döntött a Székelyföldön, amihez elrendelte a székelyek besorozását. A kiváltságaihoz ragaszkodó népcsoport ellenállása véres megtorlásba torkollott, a madéfalvi veszedelem néven elhíresült, 1764. január 7-i vérengzés során több száz székelyt mészároltak le az osztrák katonák. Ezt követően több ezren menekültek a székelyföldi Csíkszék, Háromszék és Udvarhelyszék falvaiból Moldvába. Bukovinába telepítésük Hadik András nevéhez fűződik. Öt falut hoztak létre: Istensegítset, Fogadjistent, Hadikfalvát, Józseffalvát és Andrásfalvát. Az évszázadokon keresztül román közegben élt népcsoportból a 19. század végén ugyan sokan visszatelepültek Erdélybe, de a végső kirajzás 1941-ben következett be.
A magyar kormány a második világháború idején a visszafoglalt Vajdaságba telepítette a megmaradt bukovinai székelységet a trianoni döntés után betelepült, majd elmenekült szerb népesség helyére. Alig néhányan maradtak Bukovinában. 1944-ben a szerb partizánok velük kezdték el az ott élő magyarok mészárlását. A Magyarországra menekülteket 1945-ben a kitelepített hazai németek helyére költöztették be, a sváb családok közül azonban sokan visszaszöktek, azzal szembesülve, hogy házaikban már a székelyek laknak. Ez a helyzet pedig évtizedekig nehezítette a vegyes lakosságúvá vált települések életét. A második-harmadik generációkra a feszültség megszűnt, többek között a vegyes házasságoknak köszönhetően.

Mintegy 13 ezer bukovinai székely kapott így menedéket, új otthont Tolna és Baranya megyében. Leszármazottaik ma is ott élnek, többek között Bonyhádon, Bátaszéken, Cikón, Véménden, Kisdorogon, Kakasdon vagy éppen Tevelen.