Bevették a törökök Kolozsvár új sportcsarnokát (GALÉRIA)


-A A+

Tizenöt pontos előnyt herdáltak el a Kolozsvári U-Banca Transilvania kosarasai a török Trabzonspor Medical Park ellen az EuroChallenge-kupa második fordulójában. A város új sportcsarnokában összegyűlt mintegy 4500 néző előtt Dorin Pintea tanítványai hosszabbítás után 80-81-re kaptak ki.

A két NBA-tapasztalattal is rendelkező amerikai légióssal (Demarquis Bost és Gani Lawal), valamint a szerb válogatott kezdő ötösében is évekig helyet kapó Novica Velicskoviccsal felálló Trabzonspor az előzetes erőviszonyok alapján esélyt sem kellett volna adjon a kolozsváriaknak. Ehhez képest Silvășanék, miután leküzdötték kezdeti megilletődöttségüket, eredményesen vették feél a harcot a legalább tízszeres gázsiért kosarazó törökökkel. A sok személyi hibával tarkított első negyed 13-13-as döntetlennel zárult. Ekkor lépett színre Darius Hargrove, aki két 3-pontos találatával és betöréseivel szélzilálta a Trabzon védedelmét és beültette csapattársai fejébe és szivébe a győzelmi lelkületet. A nagyszünetre 40-31-gyel vonultak a csapatok

A harmadik negyed elején nem hittek a szemüknek a kolozsvári szurkolók, hiszen kedvenceik 15 pontos előnyre (47-33) tettek szert. Ekkor viszont magasabb fokozatra kapcsoltak törökök, lépett színre Dwight Hardy. A feketebőrű amcsi védelemben is támadásban is vállára vette csapatát, amely az utolsó, 10 perces negyed előtt már csak 3 pontosra csökkenette hátrányát. 

A végjáték idegtépőre sikeredett, a csapatok felváltva ragadták magukhoz a vezetést (32. perc: 53-54; 36 perc: 62-61; 38. perc: 66-66; 39.40: 70-70). A rendes játékidő utolsó 20 másodpercében a hazaiak eldönthették volna a mérkőzést, ha Curtis Millage középtávoli dobása beesik. 

A hosszabbításban hasonló volt a játék képe, annyi különbséggel, hogy az 5 perces ráadás utolsó támadása előtt a törökök 81-80-ra vezettek. A kolozsvári támadás sajnos nem volt eredményes, így hosszabbítás után ugyan, de a Trabzonspor elvitte a 2 pontot Kolozsvárról.

U-Banca Transilvania: Millage 21 pont, Hargrove 19, Silvășan 16, Mandache 12, Barnette 6, Baciu 2, Jucan 2, Lalovic 2, Medvedj, Cuic 
Trabzonspor Medical Park: Hardy 27, Velickovic 15, Marshall 11, Lawal 11, Bost 10, Saruhan 5, Seckin 2. 

A csoport másik mérkőzésén a Paksi Atomerőmű SE 70-80-ra kikapott a Magnofit Güssing ellen. 








EZT OLVASTA MÁR?

X