Serena megbocsátott, újra indul Indian Wellsben


-A A+

A világelső Serena Williams 14 után felhagy az Indian Wells-i tenisztorna bojkottjával és idén ott lesz a női mezőnyben.

A 33 éves játékos azok után nem indult a kaliforniai viadalon, hogy 2001-ben kifütyülték, amikor nővére, Venus – 20 perccel a mérkőzés előtt – sérülésre hivatkozva visszalépett az elődöntőtől. Az így továbbjutott Serenát a belga Kim Clijsters elleni fináléban szintén folyamatosan kifütyülték, a közönség soraiban pedig többen rasszista jelzőkkel sértegették.

„Megértettem a megbocsátás igazi jelentését, ennek köszönhetően büszkén térek vissza Indian Wellsbe idén" – mondta a Time magazinnak adott interjúban Serena Williams, aki saját bevallása szerint a 2001-es döntő megnyerése után úgy zokogott az öltözőben, mintha élete legfontosabb meccsét vesztette volna el.

Az összeesküvés-elméletet támasztotta alá a negyeddöntőben Venus által legyőzött Jelena Gyementyjeva is, akitől a veresége után megkérdezték, hogy kit tart a „testvérháború” esélyesének. Az azóta már visszavonult orosz teniszező azt válaszolta, hogy szerinte a nővérek apja, Richard Williams dönti el, melyikük jut a döntőbe. Az Indian Wells-i tornát március 11. és 22. között rendezik.








EZT OLVASTA MÁR?

X