Nem tudták lemenekíteni az Everest alaptáborából Török Zsoltot


-A A+

Még egy éjszakát kényszerült az Everest-alaptáborában tölteni Török Zsolt, ugyanis mindhiába várta egész nap, hogy az expedíció szervezői lemenekítsék a hegyről – tájékoztatta a maszol.ro-t Marius Iliescu, az aradi hegymászó társa.

Mint korábban írtuk, Török Zsolt kedden érkezett vissza a Mount Everest alaptáborába, ahol először szembesült azzal, hogy minden felszerelését elsodorta a lavina. Iratait és pénzét is csak hosszas keresés után tudta megtalálni a tábor romjai között.

Marius Iliescu azt is elmondta a maszol.ro-nak, hogy az aradi hegymászó elvesztette szatelites telefonját és romániai mobilja is elkallódott, egyetlen kapcsolata a külvilággal a nepáli mobiltelefonja, aminek viszont nagyon rossz jele a földrengés óta.

Szerdán egész nap mindhiába várta, hogy egy helikopter lemenekítse a hegyről. Daniel Mazur, az expedíciót szervező Summit Climb nem gondoskodott az alpinisták elszállításáról, egy másik kijelölt helikopter pedig meghibásodott. Az alaptáborban rekedt alpinisták az osztrák biztosítótársasághoz fordultak, amely egyelőre nem talált megoldást a problémára.

„Zsoltot nagyon megviselték az események és a jelenlegi kilátástalan helyzete. És most ismét leszállt az éjszaka…” – fogalmazott Marius Iliescu. 








EZT OLVASTA MÁR?

X