Kimentették Török Zsoltot a Mount Everest alaptáborából


-A A+

Az utolsó romániai hegymászót, Török Zsoltot is kimentették helikopterrel a Mount Everest déli oldalán lévő alaptáborából - jelentette csütörtökön a Mediafax hírügynökség a román külügyminisztérium közleményére hivatkozva.

A külügyi kommüniké nem nevezte meg az aradi hegymászót, csak azt tudatta, hogy az utolsó román alpinista is biztonságba került egy közeli településen a szombati nepáli földrengés nyomán a Mount Everesten bajba került négy román alpinista közül. A hírügynökség szerint azonban egyértelműen a felszerelése nélkül maradt Török Zsoltról van szó, hiszen egyik társa, Iustin Ionescu szerdai Facebook-bejegyzéséből kiderült, hogy négyük közül már csak a magyar alpinista maradt az alaptáborban.

Török Zsoltot a Mount Everest oldalában találta a szombati nepáli földrengés, és az általa előidézett lavina. A hegymászó keddig az egyes táborban tartózkodott, ahonnan helikopterrel szállították le az alaptáborba.Szerdán az alpinista egyik hegymászótársa, Marius Iliescu azt közölte Facebook-oldalán, hogy a lavina Török Zsolt sátrát is elsodorta, teljes felszerelését tönkretette, és csak a rajta lévő ruhái maradtak meg. Úgy tudni, az aradi hegymászó lába is megsérült, iratait és pénzét is csak hosszas keresgélés után találta meg a lavina sújtotta alaptáborban.

"Lekerült a kimerítő térségből"

Korábban beszámoltunk arról, hogy miután két napig hiába várt segítséget a nepáli hatóságok, valamint az expedíciót szervező Summit Climb ügynökség részéről, Török Zsolt úgy döntött: egyedül és gyalog ereszkedik le az Everest-alaptáborból. Marius Iliescu azt is elmondta a Maszol.ro-nak, hogy az aradi hegymászó elvesztette műholdas telefonját és romániai mobilja is elkallódott, egyetlen kapcsolata a külvilággal a nepáli mobiltelefonja, aminek viszont nagyon rossz a jele a földrengés óta.

Török Zsolt helikopteres kimentésének hírét csütörtök délután Marius Iliescu is megerősítette, aki egy serpától úgy tudja, az aradi hegymászót Pherichebe - egy 4370 méteres magasságban fekvő faluba szállították. "Az a fontos, hogy lekerült abból a minden szempontból kimerítő térségből" - írta Török Zsoltról hegymászótársa.








EZT OLVASTA MÁR?

X