Könnyek között búcsúzott a bajnok Barcelonától Xavi
A Barcelona hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Deportivo csapatával a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 38., utolsó fordulójában. A katalánoknál utoljára lépett pályára Xavi, a klub élő legendája, akitől fantasztikus koreográfiával búcsúztak az örökké hálás Barca-drukkerek.
A Nou Campban az aranyérmes Barcelonát, valamint külön Xavit is köszönthették a rajongók. Az ünnepi hangulatot csak tetézte, hogy Lionel Messi már az 5. percben vezetést szerzett a hazaiaknak, ám újabb gól sokáig nem esett. Aztán az 59. percben újra Messi volt eredményes, akinek Neymar passzolta le a labdát úgy, hogy akár maga is befejezhette volna az akciót, de önzetlen volt (2-0).
A kiesés elől menekül Deportivo - amely ebben a pillanatban már kiesőhelyen állt - azonban megrázta magát, és a 67. percben Lucas Perez találatával szépített, majd a 76. percben Diogo Salomao volt eredményes, ezzel már 2-2 állt az eredményjelzőn, 35 pont a Deportivo neve mellett, amivel a kiesést jelentő képzeletbeli vonal fölé kerültek.
Végül aztán így maradt az állás minden fronton. A kieső a Cordoba és az Almeria mellett az Eibar csapata lett, amely ugyan 3-0-ra verte az utolsó Cordobát, a Granada (0-0 az Atletico Madrid) és a Deportivo pontszerzése miatt nem tudta megelőzni ezt a két csapatot: azonos pontszámmal, de rosszabb egymás elleni eredményüknek köszönhetően kiesett az élvonalból.
- 39294 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39297 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39297 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39298 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39299 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39300 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni