Palesztin tüntető zavarta meg Blatter beszédét


-A A+

A korrupció elleni egységre szólította fel a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) zürichi kongresszusának résztvevőit Joseph Blatter elnök. Beszédét egy palesztin tüntető zavarta meg.

A svájci sportvezető a péntek délelőtti nyitóbeszédében úgy fogalmazott, hogy a tagságnak egységesnek kell maradnia azután is, hogy szerdán letartóztatások történtek. „Egységet és csapatszellemet kérek ma, hogy együtt tudjunk továbblépni” – fogalmazott a FIFA-elnök.„Ez nem mindig egyszerű, de azért gyűltünk össze, hogy megbirkózzunk a felmerült problémákkal, hogy megoldjuk őket.”

Blatter, akit sokan régóta élesen bírálnak amiatt, hogy nem tett eleget a szervezeten belüli korrupció visszaszorításáért, az ötödik elnöki mandátumáért száll harcba. Egyetlen ellenfele a délutáni választáson Ali bin al-Husszein jordán herceg.

A tagsághoz intézett üdvözlő beszédét rövid időre félbe kellett szakítania, amikor egy nő palesztin zászlót kezdett lobogtatni és rákiabált. A tiltakozót kivezették, Blatter pedig a továbbiakban az átláthatóság megteremtésének szükségességéről beszélt, illetve arról, hogy meg kell határozni, milyen helyet foglal majd el a FIFA a világban.

„Úgy vélem, ma az a legfontosabb, hogy előrelépjünk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy tovább kell folytatni a küzdelmet a korrupció, a bundázás, a rasszizmus és a diszkrimináció egyéb formái ellen. „Mutassuk meg a világnak, hogy képesek vagyunk vezetni a szervezetünket, a FIFA-t. Együtt megcsinálhatjuk!” – mondta.

https://www.youtube.com/watch?v=GTlzoLojfQc

Az elnökválasztás előzményeként Zürichben szerdán hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le. Az amerikai vádiratban kilenc magas rangú FIFA-illetékest és öt sportmarketing-vezetőt vádolnak korrupcióval, illetve azzal, hogy zsarolásra, csalásra és pénzmosásra épülő rendszert működtettek több mint két évtizeden keresztül. Ugyanaznap jelentette be a svájci ügyészség, hogy büntetőeljárást indított a 2018-as oroszországi és a 2022-es katari világbajnokság odaítélése kapcsán.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X