Serena Williamsnek megvan a 20. Grand Slam-győzelme


-A A+

A világelső Serena Williams nyerte a francia nyílt teniszbajnokság női versenyét, miután a szombati döntőben három játszmában győzedelmeskedett a cseh Lucie Safarova felett.

Az amerikai játékos huszadik Grand Slam-elsőségét ünnepelhette, s - 2002 és 2013 után - harmadszor bizonyult a legjobbnak a Roland Garroson.

Eredmény, női döntő:
S. Williams (amerikai, 1.)-Safarova (cseh, 13.) 6:3, 6:7 (2-7), 6:2

Williams eleve egyértelmű favoritként vághatott neki a finálénak, már csak azért is, mert az első GS-döntőjét vívó Safarovát korábbi nyolc találkozásuk alkalmával kivétel nélkül legyőzte. Kilencedik összecsapásuknak tulajdonképpen csak az volt a kérdése, hogy a betegséggel küszködő amerikai felül tud-e kerekedni rosszullétein, amelyek az előző meccsein rendre megzavarták. Safarova mellett szólt "saját érdem" is: az előcsatározásokban ő volt az, aki kiejtette a címvédő orosz Marija Sarapovát.

A döntő eleje nem tartogatott izgalmakat: a 33 éves Williams nagyon könnyedén nyerte az első szettet 6:3-ra, a másodikban viszont megtorpant, s 4:1-ről 4:4-re "visszaengedte" riválisát. A felek 6:6-ig együtt haladtak, következett a rövidítés, amelyet a sokat hibázó amerikaival szemben simán nyert 7-2-re a cseh teniszező.

A döntő szettben Safarova elhúzott 2:0-ra, ekkor azonban Williams új erőre kapott, fordított, és sorozatban hat gémet nyerve 6:2-re győzött, egy óra 54 perc alatt szerezve meg a bajnoki címet. Sikeréért 1,8 millió euró jár neki, s ennek az összegnek a fele a vesztes Safarova "vigaszdíja".








EZT OLVASTA MÁR?

X