Mindkét román csapat életben tartotta továbbjutási esélyeit az Európa Ligában. A Steaua és az Astra is vert helyzetből tudott fordítani a másodszámú európai labdarúgókupa ötödödik fordulójában.
Letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Bukaresti Ítélőtábla a Becali testvéreket, Cristian Borceát és az általuk megvesztegett bírónőt, Geanina Terceanut. Az ítélet nem jogerős.
Magyarország labdarúgó-válogatottja négy, míg Románia csapata öt helyet rontott a világranglistán az októberi hónaphoz képest. A FIFA csütörtökön frissített rangsorában a magyarok a 26., míg a románok a 39. helyen állnak.
Könnyen lehet, hogy a hétvégi Abu-Dzabi Nagydíj lesz Jenson Button utolsó versenye a Forma 1-ben. A McLaren-Honda 36 éves pilótája egy csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt a visszavonulásról.
Bejelentette visszavonulását Steven Gerrard angol labdarúgó. A 36 éves középpályás karrierje nagy részét a Liverpool FC-nél töltötte, a tavalyi szezonban pedig a Los Angeles Galaxy együttesét erősítette.
Eldöntendő, hogy miért, de a román női kézilabda-válogatott csütörtöki, Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján még csak említés szintjén sem került szóba, hogy a hétvégi Kárpát Kupán a magyar válogatott is szerepel majd, és minden valószínűség szerint vasárnap este 8 órától egy román-magyar meccsen dől el a tornagyőztes kiléte.
Nyolc mérkőzésből öt döntetlennel végződött az UEFA Bajnokok Ligája szerdai játéknapján. Az idegenben szereplő csapatok közül csak az FC Barcelona hagyta el győztesen a pályát, míg a forduló meglepetését az FK Rosztov produkálta a Bayern Münchennel szemben.
A magyar női kosárlabda-válogatott szerdán könnyedén nyert a szlovák csapat ellen Pöstyénben az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó fordulójában, ezzel csoportelsőként kijutott a jövő évi kontinenstornára.
Döntetlennel zárult a kilencedik játszma Magnus Carlsen és Szergej Karjakin között a New York-i sakkvilágbajnoki párosmérkőzésen, ezzel az orosz kihívó 5-4-re vezet.
Az 51 esztendős Leo Gudas személyében cseh szakvezetője lesz a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatának.
Az átigazolása körüli tisztázatlan pénzügyek miatt kétéves börtönbüntetést és tízmillió eurós pénzbírságot kér Neymarra, az FC Barcelona brazil labdarúgójára a spanyol ügyészség.
A már továbbjutott Borussia Dortmund nagyon megszórta Nemanja Nikolics csapatát a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének keddi találkozóján, amelyen megdőlt az európai kupasorozat korábbi gólrekordja.
Rekordot jelentő mindössze nyolc nap alatt hódította meg szabadmászásban a kaliforniai Yosemite Nemzeti Parkban álló El Capitan gránitmonolitot a Hajnalfalnak nevezett oldala felől egy 23 éves cseh sportember.
Isztambulban kedd délután kisorsolták a jövő évi férfi kosárlabda-Európa-bajnokság csoportjait. A kolozsvári hatosba kerültek a címvédő spanyolok, továbbá Horvátország, Montenegró, illetve Csehország válogatottja.
Visszatért Sepsiszentgyörgyre a WNBA-ben is megfordult Amanda Thompson, aki az elmúlt szezonban a bajnok és kupagyőztes Sepsi-SIC egyik alapembere volt.
Ambros Martín vezetésével a román női kézilabda-válogatott hétfőn megkezdte a felkészülést a hétvégi Kárpát Kupára. Amint arról korábban beszámoltunk, a spanyol szakember egyszerre lesz a román nemzeti csapat szövetségi kapitánya és a Győri ETO vezetőedzője.
Szöllősi György veszi át Magyarország egyetlen sportnapilapjának főszerkesztői posztját.
Nagy formában játszott Becze Tihamér a jégkorong MOL Liga hétfői játéknapján, az erdélyi származású csatár duplázott a DVTK Jegesmedvék ellen, a Dunaújvárosi Acélbikák viszont elveszítették a mérkőzést.
A Kolozsvári CFR kétgólos sikerével zárult hétfőn este a román labdarúgó I. osztály alapszakaszának 16. fordulója. Vasile Miriuță csapata a Dinamo vendégeként nyert két góllal.
Már lehet szavazni a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség honlapján a 2015–16-os szezon legszebb góljára. A tizes lista összeállításánál Marco van Basten, Gabriel Batistuta, illetve Marta Vieira da Silva segédkezett.