Eb-pótselejtező: kiemelt lesz a magyar labdarúgó-válogatott


-A A+

A magyar labdarúgó-válogatott kiemeltként várja majd az Európa-bajnoki pótselejtező vasárnapi sorsolását - a magyar szövetség szerdai közlése szerint.

Bernd Storck szövetségi kapitány csapata mellett Svédország, Ukrajna és Bosznia-Hercegovina lesz még kiemelt az úgynevezett UEFA-koefficiens alapján, azaz Norvégia, Dánia, Írország és Szlovénia lehet majd a magyarok ellenfele a november 12-14. és 15-17. közötti pótselejtezőn. A nyolc együttes közül a magyar a dánt mindössze két ezreddel megelőzve a negyedik, még éppen kiemelést érő helyen áll a rangsorban, melynek kialakításánál a 2012-es Eb-t és selejtezőinek eredményét 20 százalékkal, a 2014-es vb-t és selejtezőit 40 százalékkal, míg a mostani Eb-selejtezők eredményeit szintén 40 százalékkal vették figyelembe. 

A lehetséges riválisok közül Magyarország 34 éve nem győzte le a norvégokat, azóta öt döntetlen mellett négyszer kikapott tőlük. Az íreket 22 esztendeje nem múlta felül a magyar nemzeti együttes, igaz azóta egyetlen meccset játszott a két gárda, amelyen gól nélküli döntetlen született a 2012-es Eb-t megelőzően. A dánok ellen hazai pályán veretlenek a magyarok, ugyanakkor az elmúlt 32 évben összességében egyszer sikerült nyerniük, míg egyszer a rivális győzött, háromszor pedig - köztük a tavaly májusi barátságos meccsen is - döntetlen született. Ez ellen a három válogatott ellen az összmérleg pozitív, a szlovénokkal szemben viszont négy meccsből hármat elvesztett Magyarország és csak egyszer győzött - még 1998-ban. Dánia és Írország részt vett a legutóbbi Eb-n, míg Szlovénia és Norvégia legutóbb 2000-ben szerepelt kontinensviadalon.

A magyarok úgy kerültek pótselejtezőre, hogy Észak-Írország és Románia mögött, de Finnországot, Feröer-szigeteket és Görögországot megelőzve harmadikok lettek selejtezőcsoportjukban. A magyarok legutóbbi "rájátszása" csúfos véget ért, mivel az 1998-as vb-részvételért a jugoszlávok 12-1-es összesítéssel bizonyultak jobbnak.

A nemzeti együttes az 1986-os világbajnokság óta először indulhatna nagy nemzetközi tornán, az Eb-re pedig története során harmadszor juthat ki, erre legutóbb 1972-ben volt példa.

Az UEFA-együttható rangsora:

  • 1. Németország 40,236 pont
  • ...13. Bosznia-Hercegovina 30,367
  • 14. Ukrajna 30,313
  • ...16. Svédország 29,028
  • ...20. Magyarország 27,142
  • 21. Dánia 27,140
  • ...23. Írország 26,902
  • ...25. Norvégia 26,439
  • 26. Szlovénia 25,441

A párharcok oda-visszavágón dőlnek el, a győztesek részt vehetnek a 2016. június 10-én rajtoló, 24 csapatos franciaországi kontinenstornán.

A magyar nemzeti együttes az 1986-os világbajnokság óta először indulhatna nagy nemzetközi tornán, az Eb-re pedig története során harmadszor juthat ki, erre legutóbb 1972-ben volt példa.








EZT OLVASTA MÁR?

X