A Székely Vágta után a Nemzeti Vágta megnyerésére készül Zsigmond János


-A A+

„Addig nem hagyom abba, amíg nem nyerem meg a budapesti Nemzeti Vágtát”, szögezte le a Maszolnak Zsigmond János. A háromszéki Lemhényt képviselő 30 éves lovas, Timpex Amata nevű lovával rajt-cél győzelmet aratott a hétvégi Székely Vágtán, de már 2014-ben is megnyerte Székelyföld legrangosabb lovas versenyét, és ugyanabban az évben  a budapesti  Nemzeti Vágtán a negyedik helyen végzett.

Zsigmond János a vasárnapi győzelme után lapunk érdeklődésére elmondta: célja, győzni a Nemzeti vágtán, ha nem az idén, akkor jövőben, vagy tíz év múlva, de addig nem hagyja abba, amíg a budapesti döntőben nem győzedelmeskedik. Elmondta, hogy most két-három hetet pihennek, ló és lovasa, aztán kezdik újra az edzésprogramot, már a Székely Vágtára is alaposan, tudatosan készültek. Zsigmond János nemcsak a lovat, hanem saját magát is edzi, a hétvégi versenyre 13 kilogrammot fogyott.

Mint fogalmazott, bízott benne, hogy bejut a Székely Vágta döntőjébe, viszont tartott a Mikóújfalut képviselő párostól, akik végül harmadikként futottak be. A maksai Óriás pincetetőn való idei szereplése kalandos volt, hiszen már a középfutamban sportszerűtlenül befordult Timpex Amata elé Kézdivásárhely lovasa, akit ezért ki is zártak a versenyből.

Az eset kapcsán Zsigmond János érdeklődésünkre leszögezte: „Én nem tettem a panaszt, a középdöntőben elégedett lettem volna a második hellyel, hiszen úgyis ketten jutottunk tovább a döntőben. A kézdivásárhelyi lovas kizárása a versenybírák döntése volt.”- mesélte Zsigmond János.

Végül a Székely Vágta döntőjét is meg kellett ismételni, hiszen a tavalyi győztes, a gyergyószárhegyi Fazakas Géza hatalmasat bukott. A galoppversenyt megnyerő lemhényi lovas így mesél az esetről: „Tartottam tőle, hogy a lovam másodszor nem tud maximálisan teljesíteni, hiszen az első döntő futamban az élen nem vettem észre az esést, és nem fogtam időben vissza. De a második induláskor is hozta a formáját, meglett a rajt-cél győzelem".

Zsigmond János 2014 elején hozta el a győztes lovat a nyíregyházi Timpex lovardából, az elején akadtak gondok, hiszen a ló ideges. Amint mesélte, nehezen szoktak össze, de rengeteget dolgoztak együtt, és ennek meg is lett az eredménye.

„Nem lehet szavakba önteni, mennyire jó érzés a Székely Vágta győztesének lenni" – mondta Zsigmond, aki immár második alkalommal nyerte meg a maksai Óriáspince-tetőn szervezett versenyt. A lemhényi lovas szeptember 16 és 18. között méretkezik meg ismét a budapesti Hősök terén sorra kerülő Nemzeti Vágtán.








EZT OLVASTA MÁR?

X