A magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának


-A A+

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát – derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első közvélemény-kutatásából.

Az ország felnőtt népességét reprezentáló 1000 fős felmérés szerint csaknem kétharmadnyi válaszadó szerint legalább ugyanolyan vagy magasabb színvonalon (38, illetve 27 százalék) lenne Budapest képes a játékok megrendezésére, mint Rio de Janeiro. A fiatalok nemcsak a legelkötelezettebbek, hanem a legoptimistábbak is: 72 százalékuk szerint legalább a rióival azonos nívójú olimpia megrendezésére lenne képes Magyarország.

Az Ipsos pénteken közölt felméréséből kiderül, a rendezés mellett majdnem kétszer annyian elkötelezettek, mint ahányan ellenzik – 58 százalék, illetve 31 százalék –, és a lakosság mindössze 11 százaléka bizonytalan a 2024-es olimpiarendezést illetően. A társadalom minden rétegében a támogatók vannak többségben, a diplomások körében több mint kétszeres, a húszas-harmincas korosztályban több mint két és félszeres az olimpia híveinek aránya az elutasítókéhoz képest.

A kutatás alapján az életkor növekedésével csökken a pozitívan viszonyulók aránya és ezzel párhuzamosan nő a szkeptikusoké. Az iskolai végzettség emelkedésével párhuzamosan viszont egyre elterjedtebb azolimpia rendezésével való azonosulás és csökken a bizonytalanság.

A fővárosiak valamelyest megosztottabbak a rendezést illetően, mint a vidékiek – 54 és 39 százalék, illetve 59 és 30 százalék – az Ipsos szerint. Ugyanakkor a társadalom kedvezőtlenebb anyagi helyzetben lévő rétegei, a nyugdíjasok és az alacsony iskolázottságúak körében, lassan ugyan, de csökken a bizonytalanság. Míg decemberben az előbbieknek 21, utóbbiaknak 20 százaléka volt bizonytalan, ma ez az arány 17 és 15 százalék.

Az Ipsos összegzése szerint az mondható el, hogy a 2015 decemberében mért eredményekhez képest jelentős elmozdulás nem érzékelhető, a magyar lakosság többsége alapvetően pozitívan viszonyul a 2024-es játékok esetleges megrendezéséhez.








EZT OLVASTA MÁR?

X