Paralimpia: ezüstérmes a szatmári vívó


-A A+

Osváth Richárd ezüstérmet szerzett a kerekesszékes vívók egyéni kardversenyében a riói paralimpia hétfői versenynapján.

A magyar színekben versenyző 31 éves vívó egész nap remekül teljesített, a hatos csoportjából három győzelemmel és két vereséggel lépett tovább a legjobb nyolc közé, ahol 15:10-re verte a francia Ludovic Lemoine-t. Az elődöntőben visszavágott a csoportkörben elszenvedett vereségért a görög Vaszileiosz Ntunisznak, így bekerült a döntőbe.

A fináléban Andrij Demcsuk volt az ellenfél. Az Osváthot Rióban segítő edző, Pákey Béla világklasszis kardvívónak jellemezte az ukránt, aki igazolta is a hírét, ugyanis nagyon gyorsan és magabiztosan vívott, sorra adta a tusokat, így pillanatok alatt 10:3-ra elhúzott. Osváth mindent megpróbált, de erejéből csak a szépítésre futotta, az ukrán végül 15:8-ra nyert,

„Bár elvesztettem a döntőt, nagyon boldog vagyok, nem is gondoltam volna, hogy el tudok idáig jutni a mai nap folyamán. Amikor május-június körül kiderült, hogy milyen csoportban leszek, azt mondtam, ez nagyon erős” – nyilatkozta Osváth Richárd.

„Aztán kicsit borult az, amit én gondoltam, hiszen az olasz ellen győzelemre számítottam, majd kikaptam, a címvédő kínait viszont nagy meglepetésre sikerült legyőznöm. Az a francia, akivel a negyeddöntőben vívtam, eddig mindig megvert, most valahogy sikerült meglepnem. És talán a tét megnyomta őt. Az elődöntő aztán felemás volt, a görög vezetett 8:5-re és 9:6-ra is, izgalmakkal teli küzdelem volt, szerencsére többet hibázott, mint én, és éreztem, hogy most bele kell adni mindent. A csoportban kikaptam tőle, az ott tapasztaltakat viszont hasznosítottam az elődöntőben. A finálé aztán már sima volt, gratulálok az ellenfelemnek!” – tette hozzá.

A magyar sportoló azt mondta: a legjobban valószínűleg 16 hónapos Áron fia fog örülni az éremnek, amelyet hazavisz Rióból, ráadásul a medál rázásra hangot ad, így a kisfiú biztosan jól szórakozik majd vele.

A szatmárnémeti születésű Osváth ígéretes vívó volt, bekerült a román válogatottba is, egy sérülés azonban kettétörte a pályafutását. Több műtét után egy 2008-as baleset óta nem tudja behajlítani a jobb lábát. A para-karrierje már Magyarországon indult: paralimpiai bronz- (2012, London, tőr), világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki aranyérmes.

A magyar paralimpiai küldöttség tagjai további két érmet szereztek hétfőn, Tóth Tamás bronzérmes lett 100 méteres gyorsúszásban, Pálos Péter pedig asztaliteniszben végzett a harmadik helyen.








EZT OLVASTA MÁR?

X