Paralimpia: nyolc magyar érem fél távnál


-A A+

Nyolc éremnél – négy-négy ezüstnél, illetve bronznál – tart a magyar csapat a riói paralimpia félidejében.

„Úgy forog a magyar csapat gépezete, mint egy jól bejáratott Rubik-kocka – jelentette ki Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke. – Pontosak, magabiztosak és sportszerűek a versenyzőink, ahogyan azt minden magyar el is várhatta tőlük. Nyolc kis színes négyzet már a helyére került, a paralimpia végére pedig mind a 43 sportoló betölti majd azt a helyet, ami ebben a nagyszerű csapatban rá vár” – idézte a vezetőt az MPB szerdai közleménye. Az elnök a félidei értékelésében egyúttal azt kérte minden magyartól, hogy legyen büszke a parasportolókra, mert megérdemlik. Az MPB tájékoztatása szerint a 162 ország közül jelenleg 78 szerzett érmet, s eddig a legeredményesebb Kína 147-tel. Őket a britek és az ukránok követik 75, illetve 72 dobogós helyezéssel. 

Románia eddig egy bronzérmet szerzett a cselgáncsozó Alexandru Bologa révén.

Magyar érmek

  • Ezüst: Pap Bianka, úszás (100 m hát) Sors Tamás, úszás (200 m vegyes) Osváth Richárd, kerekesszékes vívás (kard) Csonka András, asztalitenisz
     
  • Bronz: Tunkel Nándor, erőemelés (49 kg) Pap Bianka, úszás (200 m vegyes, S10) Pálos Péter, asztalitenisz (S11) Tóth Tamás, úszás (100 m gyors, S9)







EZT OLVASTA MÁR?

X