WTA-vb: Halep nagy harcos a legyőzője szerint


-A A+

Angelique Kerber szerint jóval nehezebb volt a Simona Halep elleni mérkőzés, mint azt a végeredmény mutatja. A szingapúri WTA-világbajnokságon két győzelemnél járó német versenyző nagy harcosnak tartja román vetélytársát.

„A meccs nagyon szoros volt, az eredmény pedig nem azt tükrözi, ami a pályán történt. Nehéz Simona ellen játszani, kiváló teniszező, mindig az utolsó pontig harcol. A győzelem kulcsa a pozitív hozzáállás volt, jól szerváltam és a fontos pillanatokban agresszíven játszottam” – nyilatkozta a világelső. Keddi sikerével Kerber nagy lépést tett az elődöntő felé, de Halepnek is van esélye még továbbjutni, a piros csoport utolsó fordulójában az eddigiekben nyeretlen Dominika Cibulkova lesz az ellenfele. A mérkőzés kelet-európai idő szerint csütörtök délelőtt 11 órakor kezdődik.








EZT OLVASTA MÁR?

X