Dárdait jobbnál jobb ajánlatokkal bombázzák, de marad a Herthánál


-A A+

Dárdai Pál, a német Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője csütörtökön közölte, hogy nem vágyik más csapatba, marad a Herthánál.

A Kicker című lap két héttel ezelőtt hozta nyilvánosságra, hogy a VfL Wolfsburg szeretné elcsábítani a magyar szakvezetőt a fővárosból, ő pedig a Bild érdeklődésére elárulta, hogy a közelmúltban öt-hat menedzser is megkereste, vagyis további ajánlatai is vannak.

"Számomra hízelgő, hogy amikor hazamegyek, Bence fiam gratulál a győzelmünkhöz, viszont ha veszítünk, azonnal kritizál. Nem tárgyaltam senkivel, száz éve itt vagyok a Herthánál és itt is maradok. Valószínűleg, remélhetőleg..." - nyilatkozta csütörtökön.

A 40 éves Dárdai játékosként 1997 és 2011 között erősítette a berlinieket. A klub ifjúsági csapatát 2012-től edzette, a felnőttek szakmai munkáját pedig tavaly óta irányítja. szerződése az idény végéig szól, de a vezetők már jelezték, hogy hosszútávon számítanak rá. A Hertha tíz forduló után a negyedik helyen áll a Bundesligában, a Bajnokok Ligája előző kiírásában a nyolc közé jutott Wolfsburg pedig a 14. helyezett.

A fővárosiak szombaton az Augsburg együtteséhez látogatnak. Dárdai elmondta, hogy egyetlen játékosa sem sérült, így "kellemes problémái" vannak a csapatösszeállítás során.








EZT OLVASTA MÁR?

X